6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHeller Ágnes szerint Szávay István jobbikos képviselő bűncselekményt követett el! (A cikk...

Heller Ágnes szerint Szávay István jobbikos képviselő bűncselekményt követett el! (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Heller Ágnes filozófus szerint büntetendő, ha valaki „büdös zsidó” szavak kíséretében üt meg egy nőt. Az testi sértés és rasszista megjegyzés.

Heller Ágnes Szávay István jobbikos politikus ügyével kapcsolatban a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, az ügy a bíróságra tartozik, tegyenek feljelentést. A filozófus szerint nagyon nagy hiba, hogy a Jobbik eddig nem ítélte el, és nem határolódott el Szávay István cselekményétől, nem zárták ki a pártból, és etikai eljárás sem indult ellene.

Heller Ágnes arra a felvetésre, hogy a választási kampányban a Jobbikkal való összefogásra kérte az ellenzéket azt felelte: a Jobbik sok emberből áll, vannak köztük tisztességes, rendes emberek, akik demokratikus álláspontot foglalnak el és a szabadságjogok pártján vannak a zsarnokság minden formájával szemben, és akikkel össze kell fogni.

Aki viszont zsidózik, és pofon vág egy nőt, az nem a szabadságjogokat képviseli, azzal semmiképpen sem lehet összefogni – tette hozzá. Azt is mondta, hogy szerinte nem antiszemita párt a Jobbik, de vannak benne antiszemiták – mint más pártokban is –, velük viszont nem kell összefogni.

A Hír TV szerdán közölt videóriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy „nácibűz” van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés alkalmával később világossá tette, hogy csak viccelt.

Szávay lemond a tisztségeiről

Szávay István most azonnali hatállyal lemond országgyűlési jegyzői és a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. A politikus ezt csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán. Közlése szerint döntéséről már tájékoztatta Gyöngyösi Márton frakcióvezetőt, aki döntését elfogadta.

A bejegyzésében azt írta: egy őt ért méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagált. Nem ütött meg, nem bántott senkit, de szavaival megbánthatott sokakat, és ezért vállalnia kell a felelősséget. Tisztában van azzal, hogy közszereplőként minden elhangzott mondatának súlya van – írta. Hozzátette: ez egy következmények nélküli ország, de ő nem akar következmények nélküli ember lenni. A Jobbik pedig nem lehet következmények nélküli párt – indokolta döntését.

Szávay István hangsúlyozta: az Országgyűlésben továbbra is olyan Magyarországért fog dolgozni, ahol mindenki, aki a nemzet bizalmából bármilyen tisztséget betölthet, szavaiért és tetteiért vállalja a felelősséget.

A Mazsihisz reagált a hangfelvételre

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint Szávay István jobbikos parlamenti képviselő nyilvánosságra került hangfelvétele egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre.

A Mazsihisz vezetője csütörtöki, a Facebookon közzétett bejegyzésében arra reagált, hogy a Hír TV szerdai videóriportja szerint Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap „lezsidózott”, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az illető azt mondta, hogy „nácibűz” van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt.

Heisler András úgy fogalmazott: az „útszéli zsidózás” nemcsak az ő érzékenységüket sérti, hanem minden magyar állampolgár méltóságát is. Azt írta: egy olyan ember, aki nővel szembeni agresszióval kérkedik, jobban teszi, ha belátva erkölcsi, szellemi alkalmatlanságát, visszavonul a politizálástól. A Mazsihisz elnöke arra hívta fel a figyelmet: kell, hogy legyen korlát a mondható és a mondhatatlan dolgok között.

4 órával később: Mégsem mond le mandátumáról a jobbikos Szávay István

Egyelőre nem mond le országgyűlési képviselői mandátumáról, és a Jobbik sem zárja ki tagjai közül Szávay Istvánt, akiről szerdán került nyilvánosságra a „zsidó nő megütéséről” szóló hangfelvétel. A jobbikos politikus csütörtökön jelentette be, hogy nem kíván a Parlament jegyzője, illetve frakcióvezető-helyettes lenni a továbbiakban, de maradna az Országgyűlésben.

Szávay Istvánról szerdán került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyben trágár szavakkal illet egy zsidó nőt, akit a hangfelvételen elhangzó állítás szerint meg is ütött a jobbikos politikus. Szávay István szerint ugyanis a nő „beszólt neki, hogy náci”. A politikus nem cáfolta, hogy ő hallható a felvételen, ám ő úgy emlékszik, hogy végül nem ütötte meg a nőt, csak túlzásokba esett, amikor mesélte.

„Meggondolatlan és otromba szavaimért úgy helyes, ha vállalom a következményeket” – így fogalmazott közösségi oldalán a jobbikos Szávay István, amikor közölte, hogy azonnali hatállyal lemond az Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Parlamentben tovább folytatja a munkáját.

Szávay beismerte, hogy ő hallható a felvételen

Szerdán, a Hír TV közölte először a hangfelvételt Szávay Istvánról. A csatorna szerint ezen a képviselő azzal büszkélkedett párttársainak a májusi kongresszuson, hogy előző este egy szórakozóhelyen leütött egy zsidó nőt, aki felismerte őt, és megjegyzést tett neki a Jobbik politikájára.

A jobbikos képviselő Facebook oldalán elismerte, hogy ő hallható a felvételen. Kitart ugyanakkor amellett, hogy nem ütötte meg a nőt. Azt írta, nyilván túlzás volt, ahogy elmesélte a történteket és szerinte a baráti beszélgetésben később egyértelművé is tette, hogy csak viccelődött.

Képviselőtársa azt mondta, hogy szerinte csak a vágatlan felvétel ismeretében lehetne megítélni a történteket, de azt Lukács László György is megerősítette, hogy tényleg Szávay István hallható a felvételen. Arra a kérdésre azonban, hogy a kijelentések után párttársának le kell-e mondani a képviselőségről is, érdemben már nem válaszolt.

A Jobbik volt alelnöke megdöbbentőnek nevezte az ügyet. Volner János úgy fogalmazott, aki ilyet tesz, azt el kell távolítani a pártból, függetlenül a Jobbik néppártosodási kísérletétől.

A pártok is sorra elítélik Szávay István szavait

„A politikusoknak példát kell mutatni és nem veszíthetik el semmilyen körülmények között a fejüket” – ezt mondta az LMP-s Schmuck Erzsébet. Szerinte Szávay István nem kerülheti el a felelősségre vonást.

„Bárki, aki nőt ver meg, annak börtönben a helye” – fogalmazott a DK-s Oláh Lajos.

A Magyar Liberális Párt nevében Bősz Anett országgyűlési képviselő gyűlölet-bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést is tett. A párt felszólítja a hatóságokat, haladéktalanul vizsgálják ki az esetet, és helyezzék Szávay Istvánt vád alá, ha beigazolódik, hogy a jobbikos képviselő származása, vallása miatt ütött meg egy állampolgárt.

A Fidesz szerint Szávaynak távoznia kell az Országgyűlésből

„Minden szempontból elfogadhatatlan, Szávaynak vissza kellene adnia a mandátumát” – a Fidesz szerint Szávay Istvánnak távoznia kell az Országgyűlésből is. Kósa Lajos emlékeztetett, ennél sokkal kisebb ügyek miatt is mondtak már le a mandátumukról politikusok.

Heller Ágnes filozófus a PestiSrácoknak azt mondta, az a szöveg, hogy „büdös zsidó”, az büntetendő cselekmény, ezért feljelentést kell tenni.  Hozzátette, nagyon nagy hiba, hogy a Jobbik eddig nem ítélte el Szávay István mondatait, nem zárták ki a pártból és nem indult etikai eljárás ellene. Ugyanakkor továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy a baloldalnak össze kellene fognia, akár a Jobbikkal is.

A Mazsihisz szerint Szávay átlépett egy határt

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítványa az esetre úgy reagált, „ez a Jobbik valódi arca.” Közleményükben azt írták, Szávay István antiszemita gyűlöletcselekménnyel való hencegésével átlépte azt a határt, amit egy országgyűlési képviselő soha nem tehet meg.

A Mazsihisz elnöke úgy fogalmazott, a hangfelvétel egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre. Heisler András leszögezte, hogy az útszéli zsidózás nem csak az ő érzékenységüket sérti, hanem minden magyar állampolgár méltóságát is. Azt is írta, „egy olyan ember, aki egy nővel szembeni agresszióval kérkedik, jobban teszi, ha belátva erkölcsi, szellemi alkalmatlanságát, visszavonul a politizálástól.”

„Erkölcsi iránytű”

A büntetőtörvénykönyv szerint a közösség elleni uszítás megvalósulhat, ha valakit verbálisan, faji alapon megtámadnak – erről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az M1 Ma Este című műsorában. Mint mondta, ha a bántalmazás fizikai tettlegességgel is kiegészül, akkor halmazati bűncselekményről beszélünk.

Úgy véli, elsősorban erkölcsi és morális kérdésnek nevezhető, hogy Szávay István távozik-e a politikai életből. Szerinte azonban elfogadhatatlan, hogy egy olyan személy tegyen antiszemita, rasszista, vagy akár keresztényellenes kijelentést, aki a parlamenti patkó egyik székében foglal helyet. Másodsorban pedig, minden képviselőt szabályoz az országgyűlési eskü, ezért a jogi felelősség ott kezdődik el, ha valaki nem tartja be az ebben az esküben foglaltakat – hívta fel a figyelmet az alkotmányjogász.

Hangsúlyozta, aki ilyen kijelentést tesz, és azt bármiféle fizikai atrocitás is kísérte, a képviselői esküjét teljes mértékben megszegte a politikus. Hozzátette, nincs értelme elemeiben vizsgálni a képviselői szöveg esküjét, hiszen az egész eskü szellemiségét sérti meg az adott személy. A képviselői eskü megszegésének alapvetően főszabályként jogi következményei nincsenek. A házszabályban foglaltak szerint a házelnöknek vannak bizonyos jogkörei, de a képviselői eskü elsődlegesen egy „erkölcsi iránytű” – magyarázta ifj. Lomnici Zoltán.

forrás: MTI, M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem