9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekHektikus felkészülés, korai búcsú

Hektikus felkészülés, korai búcsú

Fokep
Fortuna ezúttal sem fogadta kegyei közé a Spiztmüller Csaba – Bazsó Attila kettőst. A Full-Gas Motorsport Egyesület párosa már a második gyorsasági szakaszon búcsúzott a Székesfehérvár Rally-n.

Spitzmüller Csaba:

Ismét csak a verseny előtti utolsó órákban lettünk kész mindennel, de ezúttal rajtunk kívül álló okok miatt csúsztunk meg a felkészüléssel. Most az egyik beszállítóra kellett várnunk, ezért nem tudtunk tesztelni. Sajnos ez rányomja a bélyegét az első méterekre.

A zaklatott előkészületek után az első gyorsaságinak úgy vágtunk neki, hogy a jobb hátsó abroncsban valamiért kevesebb volt a nyomás és pumpálnunk kellett. Annyira rövid volt az etap, hogy már nem volt elég időnk felpumpálni a kereket, így 1.5 bar guminyomással vágtunk neki az első szakasznak. Rögtön a második kanyarban oda is ütöttem a kereket, mert elfelejtettem a nagy kapkodásban, hogy nem megfelelő a nyomás az abroncsban. Ehhez képest nem is volt olyan rossz az a tízedik idő, amivel kezdtük a versenyt. Mi az Iszka és az Aranybulla szakaszokra készültünk.

174

Olyan gumitaktikán voltunk, hogy tudtuk, a mi abroncsunk nem a legmegfelelőbb az első gyorsra, de ahogy a másodikon elrajtoltunk, éreztük, hogy tökéletes választás volt, kiválóan dolgozott a gumi. Nagyon gyorsan mentünk, talán egy picit gyorsabban is a kelleténél. Az egyik aszfaltos féktáv végén megúszott az autó, mert poros volt az út, amit sajnos nem írtunk fel és eltaláltunk egy járdaszigetet. Felugrottunk a padkára, ahová nagy kilométerkövek voltak feldobálva és arra felhasalt az autó. Sok időbe telt mire a nézők leszedték onnan a Lancert, ráadásul megsérült a futómű, a felni pedig kettétört. A kereket ugyan kicseréltük, de annyira sok idő eltelt mire mindennel végeztünk, hogy nem láttuk értelmét a folytatásnak.

Folyamatosan problémákkal küzdünk, de kitartóak vagyunk! A bajnokságban eddig még volt némi sanszunk, hogy az első ötbe odakeveredjünk, de ezzel az újabb nulla ponttal, amit már nem lehet mínuszolni, szinte semmi. Viszont innentől mindenféle taktikai húzás nélkül száz százalékon fogunk autózni! Mostantól hajthatunk teli gázzal, mert nincs már vesztenivalónk!

[espro-slider id=27908]

Köszönjük a partnereinknek a támogatását!
– Hajósi Miklós –

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem