7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségHazavitte a halott kisbabát a kórházból a magyar pár

Hazavitte a halott kisbabát a kórházból a magyar pár

Néhány napig úgy tettek, mintha a kicsi még életben lenne – az Angliában élő magyar pár abban bízik, hogy ez segíthet feldolgozni gyermekük elvesztését.

Egy genetikai vizsgálat során derült ki, hogy az akkor 20 hetes magzat súlyos kromoszóma-rendellenességben szenved – írja az Origo. Evelyn tavaly év végén született meg, ám agya és tüdeje nem fejlődött ki megfelelően, így rögtön lélegeztetőgépre kellett tenni. Anyukája elpször 3 nap után ölelhette magához.

Hazavitte a halott kisbabát a kórházból a magyar párFotó: Facebook /Charlotte Szakacs

A baba születése után mintegy egy hónappal meghalt, szülei karjaiban. A szülők ezután még majdnem két hétig a kórházban maradtak a halott csecsemővel, majd 4 napra hazavitték, és úgy tettek, mintha még életben lenne. Elvitték sétálni, tologatták a babakocsiban, beszéltek hozzá, és közös fotókat készítettek vele – ezzel próbálták meg könnyebbé tenni a fájdalom feldolgozását. Végül január végén eltemették a kisbabát.

Hazavitte a halott kisbabát a kórházból a magyar párFotó: Facebook / Charlotte Szakacs

A kórház pszichológusai szerint merész döntést hozott a fiatal pár, ám ez sokat segíthet a tragédia feldolgozásában.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem