Azokban a házasságokban, amelyekben gyermek születik, a gyermek a házastársak közötti konfliktusok új forrásává válik. Ez a megállapítás minden korszakban érvényes, azonban a gyermek okozta ellentétek és azok súlya társa­dalmanként változik. A mi társadalmi viszonyaink mellett kialakult sajátos családi forma, az egy-két gyermekes nuk­leáris család, amely viszonylag elkülönült és magára utalt, és amelyben az érzelmi funkciók kiemelt értéket kapnak, megjelöli a legfontosabb konfliktusterületeket a házastár­sak között.

A gyermek feladatok tömegét hozza izolált nukleáris családban e feladatokat a szülőknek kell elvégezniük, a családoknak csak kis hányada számíthat rendszeres kül­ső segítségre akár rokonoktól, akár fizetett alkalmazottól. A kérdés most már az, hogy a szülők között milyen munkakamegosztás alakul ki. A feladatok nagysága a gyermek korával változik, és az elvégzéshez szükséges idő a gyermek születése utáni években a leghosszabb, majd csökken. Kezdetben a gyermek ellátása, gondozása, majd pedig felügyelete a családban egy személy teljes munkaidejét igénybe veszi. A hagyomá­nyos megoldás az, hogy e személy az anya, ki családon kívüli tevékenységét feladva elsőrendű feladatként tekinti a gyermek gondozását. Ez a megoldás a domináns a tőkés társadalmakban, és ez insztitucionalizálódott nálunk is a gyermekgondozási segély rendszerének bevezetésével. E megoldás azonban a mi viszonyaink között ellentmon­dásos – mint arra már utaltam. A nők jelentős része korábban olyan célokat, értékeket internalizált, amelyek mellett lemondást, áldozathozatalt jelent számára az, hogy kizárólagosan az anyai feladatoknak szentelje idejét Házastársától ennek elismerését várja, és többnyire azt is,, hogy az, amikor otthon van, segítséget nyújtson a házimunkákban, a gyermek ellátásában. A férjek nagy része viszont a családért végzett fokozott kereső tevékenysége alapján úgy érzi, hogy ezzel megtette kötelességét és joga van pihenni otthon. A kétféle felfogás ellentétes érdekek kifejeződése, és olyan konfliktus keletkezik, amely a gyermekvállalás társadalmi feltételeinek problémáiban gyöke­redzik.

Az 5 éves gyermekek zömének nappali felügyelete, déli étkeztetése már a családon kívül, az óvodában történik. A gyermekkel kapcsolatos egyéb tennivalók azonban még mindig sok energiát és időt igényelnek, és ekkor már az anya is csak kereső munkája mellett tudja ezeket végezni. Fokozottabban igényli férje segítségét, aki viszont, ha most már nem is egyedüli keresője a családnak, de a legtöbb családfő keresője, és az ezzel járó többletmunka, az erős igénybevétel miatt otthon kikapcsolódásra, pihe­nésre vágyik. Ennek ellenére a felek jelentős része közre­működik az otthoni munkák elvégzésébensegít feleségé­nek, ez azonban ritkán jelenti a feladatok arányos vállalá­sát, az egyenlőtlenség pedig gyakran válik konfliktusok okozza.

A 6-13 éves gyermekeknél új szülői feladat járul a régiekhez: az iskolai munka elősegítése. Kapcsolatot kell tartani az iskolával, segíteni kell otthon a gyermeknek a házi feladatok elvégzésében, ki kell alakítani benne az iskolai fegyelem tolerálását és valamilyen kötelességérzetet a tanulmány munkák iránt. Ezek „a feladatok” a szülők zöme számára idegenek, és ezért mindegyikük szívesen venné,, ha a másik vállalkozna rá. Az ellentétek akkor jelentkeznek, amikor a gyermek iskolai magatartásában, munkájában zavarok mutatkoznak, és a szülők ezért a felelősséget egymásra igyekeznek hárítani.

Már a legkisebb gyermekek esetében is ellentétet okoz­hat a szülők között, ha elképzelésük, elveik, céljaik mások a gyermek nevelésében.

Forrás: Se Veled Caféblog