7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágHazaérkezett Afrikából Zoltán, a jeladós fekete gólya

Hazaérkezett Afrikából Zoltán, a jeladós fekete gólya

Őszi és tavaszi vonulása alatt csaknem 12 ezer kilométer utat tett meg. Végül a vártnál csaknem egy héttel később jelent meg fészkében

Megérkezett Magyarországra Zoltán, a jeladós fekete gólya, aki február 16-án indult el a Közép-Afrikai Köztársaság területéről, hogy megtegye a több mint 6 ezer kilométeres útját Gemencig – közölte pénteken a Gemenc Zrt. az MTI-vel.

Zoltán, a fekete gólya a vártnál csaknem egy héttel később érkezett meg fészkébe. A madarat 2016. június 23-án jelölték meg a Gemenci erdőben, és az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amely úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információk vannak vonulásának minden napjáról.

Zoltán február 16-án kezdte meg vándorútját Gemenc felé és 150-200 kilométeres távokat megtéve 20-án már Szudán déli részén járt. Február 21-én megpihent, vagy az időjárás miatt nem indult tovább, másnap viszont 400 kilométert tett meg, 24-én érte el a Nílus völgyét, a hónap utolsó napján a Nasszer-tó közelében éjszakázott.

Februárban 12 nap alatt 2500 kilométert tett meg. Március 3-án a Szuezi-öböl bejáratánál átrepült a Vörös-tengeren, majd a Földközi-tenger keleti partvonalát követve 8-án érkezett Törökországba, 12-én az Ulubat tónál, a Márvány-tenger közeléből küldött adatokat a jeladó. Három nap „pihenőt” követően végre útra kelt, Gallipoli mellett átrepülve a keskeny tengerszorost március 16-án érkezett meg Európába. Innen 5 nap alatt érkezett meg a gemenci fészekbe.

Őszi és tavaszi vonulása alatt csaknem 12 ezer kilométer utat tett meg, amely a Gemenc Zrt. weblapján nyomon kísérhető volt.

A közlemény szerint a jeladók által gyűjtött információk feldolgozása a Gemenc Zrt. számára azért fontos, hogy megismerjék a fokozottan védett fekete gólyák életmódját. Ezzel a technológiával olyan helyeken is követhető a madarak útja, ahol terepi megfigyelés nem lehetséges. A megszerzett ismeretek széles körű közzétételével az erdőgazdaság a természetvédelmi szemléletformálást kívánja segíteni.

szeretlekmagyarorszag

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem