13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárHazaengedik a nagymamától született négyes ikreket

Hazaengedik a nagymamától született négyes ikreket

forrás: MTI

Nemsokára hazaengedik a kórházból azokat a négyes ikreket, akiket koraszülötten hozott a világra idén májusban egy 65 éves német asszony.

hirmagazin_2015-08-19_053650

A berlini Charité kórház keddi közlése szerint a babák mindegyikének testsúlya meghaladja a 2,5 kilogrammot, és már a hónap folyamán haza lehet engedni őket.

A három fiú és egy lány – Dries, Bence, Fjonn és Neeta – a terhesség 26. hetében született meg május 19-én császármetszéssel. Súlyuk 655 gramm és 960 gramm között volt.

A 13 gyerekes, hétszeres nagymama, Annegret Raunigk Ukrajnába utazott, hogy adományozott, megtermékenyített petesejteket ültessenek a méhébe. Németországban ezt nem teszik lehetővé a törvények.

A teherbe esés csak többszöri kísérlet után sikerült. Vállalkozását több orvos bírálta, megkérdőjelezvén, hogy fizikailag képes lesz megszülni a magzatokat.

A berlini asszony többi gyermeke 10 és 44 éves kor közötti és öt különböző apától van. Mint azt az édesanya korábban elmondta, azért vállalkozott ismét gyermekszülésre, mert legkisebb lánya egy kistestvérért könyörgött.

A nyugdíjazott angol-orosz szakos tanárnőt tartják a legidősebb nőnek a világon, aki négyes ikreket hozott a világra.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem