13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságHatévi huzavona után ennyi időre korlátozzák a forgalmat a Lánchídon - dokumentumok

Hatévi huzavona után ennyi időre korlátozzák a forgalmat a Lánchídon – dokumentumok

A Széchenyi lánchíd rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó felújítások

A Lánchíd felújítására a kivitelezési közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása 2019 júliusában jelent meg. A közbeszerzési eljárás lezárását követően a tervek szerint a tényleges kivitelezési munka 2019 őszén kezdődhet, és 30 hónappal később fejeződhet be. A felújítás alatt a Széchenyi lánchídon és a Várhegyi alagútban a közúti forgalmat 18 hónapig, a gyalogos-kerékpáros forgalmat 30 hónapig korlátozzák – írja a bkk.hu.

A tervezést a FŐMTERV – MSc – CéH tervezői konzorcium végezte, a 2013. december 17-én aláírt és 2014. november 7-én módosított szerződések alapján. A tanulmánytervek alapján elkészültek a Széchenyi lánchíd és a Várhegyi alagút együttes engedélyezési tervei, amelyekre az illetékes építésügyi hatóság 2016. március 8-án kiadta az építési engedélyt. A kiviteli tervek hatósági jóváhagyása 2017. február 23-án történt. A kivitelezéshez szükséges lebonyolítói és műszaki ellenőri szolgáltatások elvégzésére 2017. október 26-án a Budapest Közút Zrt.-vel kötöttek szerződést.

A 2018. február 21-ei Fővárosi Közgyűlés ütemekre bontotta a projekt megvalósítását. Az első ütemben a Széchenyi lánchíd és a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítására biztosított fedezetet, a második ütembe sorolta a Várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítását. A kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatására 2018. március 5-én szerződést kötöttek a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-vel.

A 2018. június 13-ai Közgyűlés felkérte Budapest főpolgármesterét, hogy kezdeményezzen és folytasson tárgyalást a kormánnyal többletforrások igénylésére abból a célból, hogy a szétválasztott projektrészeket egy időben valósíthassák meg. A 1447/2018. (IX. 18.) Korm. határozat támogatta az egyidejű megvalósítást, de a támogatás feltételéül szabta a Széchenyi lánchíd járdáinak kiszélesítését, és a közúti forgalom korlátozását 18 hónapban maximálta.

A 2019. április 30-án megjelent 1248/2019. (IV. 30.) Korm. határozattal a kormány módosította korábbi döntését, amelynek értelmében a járdaszélesítés nem része a Lánchíd kivitelezésének, és a kapcsolódó támogatás ezzel összhangban módosul.

Tekintettel a műszaki tartalom módosulására, a korábban kiírt közbeszerzési eljárás visszavonása és az eljárás újraindítása vált szükségessé. Az eljárás visszavonása 2019. május 10-én megtörtént. Mindezzel párhuzamosan elkezdődött a közbeszerzési eljárás módosított műszaki tartalomnak megfelelő előkészítése. A 2019 júliusában megjelent ajánlati felhívás már a módosított műszaki tartalom szerinti felújítást tartalmazza – olvasható a bkk.hu-n.

Dokumentumok

Finanszírozás

Rendelkezésre álló fedezet:

Fővárosi Önkormányzat költségvetése: bruttó 23,366 milliárd forint, amelynek már része a kormányzati támogatás: 6,0 milliárd forint központi költségvetési forrás biztosítása.

Megvalósítási megállapodásPDF Formátumban (9 MB)

Megvalósítási megállapodás 1. sz. módosításPDF Formátumban (0,9 MB)

Megvalósítási megállapodás 2. sz. módosításPDF Formátumban (5 MB)

Szerződések

Közbeszerzés lebonyolítói szerződésPDF Formátumban (2 MB)

Műszaki ellenőri szerződésPDF Formátumban (12 MB)

Műszaki ellenőri szerződés módosításPDF Formátumban (0,3 MB)

Tervezési szerződésPDF Formátumban (0,6 MB)

Tervezési szerződés módosításPDF Formátumban (2 MB)

Tervszétválasztási szerződésPDF Formátumban (7 MB

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work