7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárHatéves kislányként él a hétgyermekes apa

Hatéves kislányként él a hétgyermekes apa

Stefonknee” Wolschtt 46 évesen úgy döntött, nem csak, hogy férfi nem akar többé lenni, de felnőtt sem. A kanadai “transznemű kislányt” most befogadta egy család, ahol együtt játszhat az unokákkal.

Hatéves kislányként él a hétgyermekes apa
23 éve volt már házas, és volt hét gyermeke, amikor egyszer közölte feleségével, hogy nem bírja tovább az életet férfiként. A felesége nemigen tolerálta transzneműségét – azt mondta, vagy szokjon le erről, vagy hagyja ott a családot.

Pedig korábban azt már elfogadta, hogy férje transzvesztita, és vonzódik a női ruhákhoz – de az már sok volt neki is, hogy a meglett ember kislányként akart élni . Férje ezután többször is öngyilkosságot kísérelt meg.

Legutoljára akkor, amikor egyik lánya férjhez ment, és azt kérte, hogy, ha lehet, apja férfiként jelenjen meg a szertartáson- írja a globoport.hu.

Hatéves kislányként él a hétgyermekes apa

Paul – ekkor még hivatalosan így hívták – ekkor végképp elbujdosott otthonról, és hajléktalanként élt, majd befogadta őt a torontói transznemű közösség egy temploma. Ott találta meg őt jelenlegi családja. “nevelőapja, és nevelőanyja”, no meg “testvérei” jól kijönnek vele, és elfogadják, hogy immár – fizikailag – 52 éves férfi létére, kislányoknak készül ruhákat hord (xxxl méretben), napjait pedig babázással, rajzolással és egyéb lányos dolgokkal tölti – jól elvan a család legkisebb unokájával.

Korábban egyébként még nyolc éves volt, de mikor az unoka jelezte, hogy inkább kistesót szeretne, váltott a hatra. Pénzkeresetül azért a legkevésbé sem kislányos dolgot csinálja, bájos kis csizmácskáiban havat lapátol. A transgender project filmjében arról is beszél – bár nem tagadja, hogy volt már házas és vannak gyermekei, de jelenleg nem kíván felnőtt lenni.

Hatéves kislányként él a hétgyermekes apa

Forrás: középsuli

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem