15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHátborzongató ügy: felmentették a tatai nőt, aki a vád szerint a saját...

Hátborzongató ügy: felmentették a tatai nőt, aki a vád szerint a saját apjával ölette volna meg kislányát

Bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette a Tatabányai Törvényszék a tatai nőt, aki a vád szerint apját kérte meg, hogy fojtsa meg gyermekét – közölte a törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-vel.

Sós Réka tájékoztatása szerint az emberölésre való felbujtással vádolt asszony édesapja 2012 óta cselekvőképességét korlátozó gondnokság alatt áll. Az asszony leitatta, majd a tatai Cseke-tó partján megpróbálta rávenni, hogy ölje meg a babakocsiban ülő gyermekét.

A férfi a gyermek nyakát körülbelül 40-50 másodpercen át, kis erővel, két ujjal szorítani kezdte, azonban amikor látta, hogy a sértett arca kékülni kezd, abbahagyta a fojtogatást. A nyomozás során a férfi elismerte mindezt, ezért őt a bíróság testi sértés miatt 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte jogerősen.

Mint korábban a Blikk megírta, az asszony maga hívott segítséget, mikor az apja abbahagyta a kékülő arcú kisgyermek fojtogatását.

A bíróság szerint azonban nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy az édesanya meg akarta öletni gyermekét, és azt sem lehetett megállapítani, hogy erre apját akarta rábírni.

A Tatabányai Törvényszék az asszonyt bizonyítottság hiányában felmentette a felbujtóként elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vád alól. Az ügyész megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezés iránt fellebbezett, azonban a fellebbezést a Győri Fellebbviteli Főügyészség visszavonta, ezzel az ítélet az édesanya esetében is jogerőssé vált.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work