13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldHatáridőre megépül a Török Áramlat második szála is

Határidőre megépül a Török Áramlat második szála is

A Török Áramlat földgázvezeték második, Európába tartó szálának építési munkálatai 2020-ra, határidőre be fognak fejeződni

– jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt követően, hogy hétfőn Moszkvában bolgár hivatali partnerével, Ekaterina Zaharievával tárgyalt.

Lavrov a Zaharievával közösen megtartott sajtótájékoztatóján elmondta: a bolgár társtárca vezetője arról tájékoztatta, hogy a gázszállítási infrastruktúra bulgáriai szakaszának építése hétfőn elkezdődött a bolgár miniszterelnök és a szófiai orosz nagykövet jelenlétében.

Zaharieva kifejezte reményét, hogy 2020 kezdetére a Balkáni Áramlat eléri a szerb-bolgár határt. A bolgár diplomácia vezetője kiemelte, hogy a vezeték megépítésével sikerül diverzifikálni Bulgária gázellátásának forrásait.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök vasárnap Belgrádban szintén azt mondta, hogy a vezetéket, amely szerinte egész Európa számára hasznos projekt, 2020 elejéig tervezik megépíteni.

A Török Áramlat Európába irányuló második szála évi 15,75 milliárd köbméter gázt szállít majd. Ebből az Interfax hírügynökség összegzése szerint 3,5 milliárd köbméterrel Bulgária, 2,5 milliárddal Szerbia, 6 milliárddal pedig Magyarország részesül majd. A további 3,75 milliárd köbmétert Szlovákiába, illetve Ausztriába, a baumgarteni elosztó központba szállíthatják majd.

Pénteken egyébként a Török Áramlat földgázvezeték Fekete-tengeri szakaszán megkezdték a két szál egyikének gázzal feltöltését az üzembe helyezési és beállítási munkálatok keretében. Törökországban eközben befejezéséhez közeledik a fogadó terminál építése.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work