6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldHatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista

Hatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista

forrás: Sky News

Huszonkétezer dzsihdista nevét, sokuk lakcímét, telefonszámát és hozzátartozóinak nevét tartalmazó lista adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába. Az információkat az Iszlám Állam és a mérsékelt szíriai ellenzék között ingázó csalódott harcos adta át a televíziós csatorna egyik munkatársának.

A memóriakártyán szereplő – a Sky News által kinyomtatott – adatok 22 ezer nevet tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal, hozzátartozók adataival együtt. A listán legalább 51 ország állampolgárai szerepelnek, köztük britek.

Az adatkártya kérdőíveket tartalmaz, amelyeket az Iszlám Államhoz csatlakozni szándékozó jelentkezőknek ki kellett tölteniük.
Hatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista
A kérdőíven szereplő 23 kérdés a tagjelöltek legszemélyesebb adataira vonatkozik, köztük arra, hogy mely országból érkeztek, utazásuk során milyen országokon haladtak át, milyen szakképzettségük van, és mennyire jártasak az iszlám törvénykezés, a saría előírásaiban. A jelentkezőknek meg kellett adniuk legközelebbi hozzátartozójuk telefonos elérhetőségét is.

Érdekes módon az iratokon szereplő telefonszámok közül sok még mindig aktív. Többségük minden bizonnyal családtagok számait tartalmazza, de közülük többet használnak maguk a dzsihadisták is.

Hírhedt dzsihadisták is szerepelnek a listán

Abdel Bary, egy 26 éves londoni férfi 2003-as líbiai, egyiptomi és törökországi körútja után csatlakozott a terrorszervezethez. Angliában híres rapper volt, de képzett harcosnak tartotta magát. Nem tudni, merre tartózkodik.

Junaid Hussaint, az Iszlám Állam médiavezetőjét és expunk nejét, Sally Jonest több angliai terrortámadás kitervelésével vádolják. A férfit megölték egy légicsapásban, felesége hollétéről semmit sem lehet tudni.
Hatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista
Reyaad Khan Wales fővárosából, Cardiffból utazott a leendő kalifátus területére még 2013-ban, ő volt a főszereplője a terrorszervezet egyik legprofibb, vérdermesztő propagandavideójának. Vele is egy légicsapás végzett.
Hatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista
Az ismeretlen dzsihadisták jelentik az igazi áttörést

Meglehet, a leghíresebb-hírhedtebb terroristák likvidálása fontos lépés az Iszlám Állam elleni hadviselésben, de az igazán értékes információk az új nevekben rejlenek: eddig ismeretlen brit, észak-európai, közép-keleti, észak-afrikai, amerikai és kanadai terroristák neveit hozták nyilvánosságra a regisztrációs lista publikálásával.

Az ő felkutatásuk lehet a következő terrorellenes hadjárat kiindulópontja, elfogásukkal számtalan terrortámadást lehet majd megakadályozni.

Lebuktatják a saját „dzsihadista hotspotjaikat”

A listán szereplő harcosok mind ugyanazokon az átkelőhelyeken haladtak át, mikor Jemenből, Szudánból, Líbiából, Pakisztánból vagy Afganisztánból utaztak a kalifátus területére.

Az útvonaluk feltérképezésével egyértelművé válik, hol engedik át kérdések nélkül az utazókat a határvidékeken.

Mártírlista is létezik

A temérdek irat között egy olyan dokumentumot is találtak, amelyen a „Mártír” szó szerepel. Ezen a listán csak olyan személyek nevei vannak, akiket kifejezetten öngyilkos merényletekre képeztek ki, és akik készen álltak arra, hogy életüket adják a dzsihádért.
Hatalmas zsákmány a 22 ezres dzsihadista lista
Ki lopta el a fontos adatokat az Iszlám Államtól?

A dzsihadista névsor kicsempészője egy magát Abu Hamednek nevező férfi, aki elmondása szerint a Szabad Szíriai Hadsereg tagja volt, majd kiábrándultsága miatt átpártolt az Iszlám Államhoz.

De a dzsihadistákban is csalódott: a Sky News-nak arra panaszkodott, hogy Szaddam Husszeinhez hű katonák vették át a terrorcsoport irányítását, összeomlott az „iszlám rend” a csoportban, és totális a káosz.

A hírügynökség munkatársa egy titkos helyszínen találkozott vele Törökországban, ahol a férfi azt is elárulta, hogy az Iszlám Állam lassan elveszti az irányítást rakkai széhkelye fölött. Állítása szerint a terroristák azt tervezik, hogy feladják a várost, és inkább visszamennek  „szülőföldjükre”, a sivataghoz.

Azt is közölte, hogy a dzsihadisták valójában együtt dolgoznak a kurd YPG-vel és Aszad hadseregével, közös céljuk pedig nem más, mint a mérsékelt szíriai ellenzék likvidálása.

A kérdőív 23 pontja

1. Név
2. Dzsihadista név
3. Anyja neve
4. Vércsoport
5. Születési idő és hely
6. Családi állapot
7. Lakcím
8. Végzettség
9. Saría végzettség
10. Utolsó munkahely
11. Országok, amelyeken átutazott
12. Kiindulási hely
13. Ki ajánlotta?
14. Belépés időpontja
15. Harci képesítés
16. Milyen szerepet tölt majd be?
17. Speciális képességek
18. Jelenlegi munkahely
19. Biztonsági letét
20. Engedelmességi szint
21. Telefonos elérhetőség
22. Halál időpontja és helyszíne
23. Egyéb jegyzetek

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem