14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldHatalmas változás: ő a világ ura

Hatalmas változás: ő a világ ura

Angela Merkel éveken át várta, hogy egy erős szövetséges emelkedjen fel, de most úgy tűnik, az ifjú titán nem kér a német kancellárból.

Úgy tűnt, Angela Merkel és Emmanuel Macron lesz Európa új álompárja: a német kancellár hosszú éveken át várt arra, hogy felemelkedjen egy vele hasonló gondolkodású, erős szövetséges. De lehet, hogy elszámolta magát: a jelek szerint ugyanis a francia elnöknek nincs szüksége mankóra, ő egyedül tör világuralomra!

Macron alig két hónapja költözött be az Élysée-palotába, de már a világ fontosabb vezetőivel, köztük Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal is találkozott, és bebizonyította: kora és mosolyai ellenére kemény, ambiciózus partner. Az elnök egyértelművé tette, hogy a nemzetközi politikában vezető szerepet szán Franciaországnak, és sokkal eredményesebben is menetel, mint a mindig morcosnak tűnő Merkel.

Merkel éveken át egyedül állt az európai színpadon, sem francia, sem brit kollégái nem tudtak felemelkedni mellé, viszont a német történelem súlya miatt a kancellár óvakodott attól, hogy egyedül tegyen túl nagy befolyásra szert. Az Európa-pártiak reménysége lett Macron, és Merkel is abban bízik, vele sikerül megerősítenie az EU szerepét.

Hatalmas változás ő a világ ura 1
Merkel elltaktikázta magát? (Fotó: Europress / John Magdougall – AFP)

De mint kiderült, a francia elnök más stílust képvisel: míg Merkel bátran kritizál mindenkit szemtől szembe is, addig Macron a hibák felrovása mellett a kompromisszumra és a lenyűgözésre is törekszik. Jó példa volt erre Trump látogatása: a klímaváltozás terén a két elnök véleménye tűz és víz, de az amerikai végül mégis nyitottá vált a klímaegyezményhez való viszonyulás újragondolására, miközben Macron a Bastille-napi felvonulással kápráztatta el őt. Trump és Merkel viszonyára viszont a fagyos jelző illik.

A szakértők szerintMerkelnek és Macronnak össze kéne fognia, hiszen ugyanazokkal a problémákkal küzdenek: migránsválság, terrorizmus, növekvő EU-ellenesség, új szerepeket kereső Egyesült Királyság és Egyesült Államok. De többen is felteszik a kérdést: nem hatékonyabb, ha a sármjára építő Macron egyedül áll Európa élére? A válasz szeptember előtt biztosan nem érkezik meg: addig még Merkelnek meg kell nyernie a választásokat.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner