10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekHatalmas örömhírt közölt az SMA-s Levike édesanyja

Hatalmas örömhírt közölt az SMA-s Levike édesanyja

Enying — Tökéletes a véreredménye, így elhagyhatja a szteroidokat a gerincvelői izomsorvadásban, SMA-ban szenvedő Levente (2). A kisfiú hónapok óta karanténban él anyukájával, Szamler Viktóriával (28), akivel madarat lehetne fogatni örömében, hiszen úgy tűnik: hamarosan hazamehetnek enyingi otthonukba.

– Nagyon örülünk az eredménynek, ugyanis ez azt jelenti, hogy végre hazamehetünk a családhoz – kezdte boldogan az anyuka. – A szteroidokra azért volt szükség, mert Levi szervezetébe tulajdonképpen egy vírust juttattak, amikor megkapta a Zolgensma-kezelést. Azért, hogy ez a génterápia jól működjön, le kellett a szervezetét gyengíteni, így könnyebben be tudta fogadni a vírust – mondta Viktória.

Levi és nővére, Hanna alig láthatta egymást. /Fotó: Facebook

Levi és nővére, Hanna alig láthatta egymást. /Fotó: Facebook

Mint arról korábban beszámoltunk, a hamarosan kétéves Zente után Levente volt a második SMA-s kisfiú, akinek hihetetlen mértékű társadalmi összefogással gyűjtöttek össze 700 millió forintot a világ legdrágább gyógyszerére. Levente családja három hónapot élt külön egymástól, hiszen a kerekesszékes fiúcska immunrendszere a szteroidok miatt nagyon legyengült, egy kis fertőzés is nagy veszélynek tette volna ki őt. Emiatt alig-alig találkozhatott óvodás nővérével, Hannával (3) és dolgozó apukájával, Gáborral (34).

– A legújabb mutatványa az, hogy ülés közben ha elfárad, rádől a lábaira, és a saját erejével vissza tudja magát nyomni ülő helyzetbe. Erre eddig nem volt képes. Úgy érzem, jó úton haladunk, hogy Levi egyszer labdába tudjon rúgni – újságolta az anyuka.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Facebook

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem