Image default
Külföld

Hatalmas károkat okoztak az áradások Szerbiában – videó

Továbbra is szükségállapot van Szerbia egy részén az áradások miatt. A hegyek között még ma is szakadt az eső, így több településen még mindig védeni kell a házakat. Ahol visszahúzódott a víz, elkezdődött a takarítás – közölte az M1 Híradója.

Borzasztó pusztítást végzett a Bjelica folyó a közép-szerbiai Dragacsevoban. A települést átszelő út aszfaltját felszakította és magával sodorta az áradás, az emberek a sárban és a törmelékek között gyalogoltak.

Egy folyó szélén parkoló teherautót is elsodort a heves esőzést követő villámáradás. Az M1 felvételein csak a kamion alváza látszott ki a mederből.

Hihetetlen elképzelni, de egy nappal ezelőtt itt még méterekkel magasabban hömpölygött a megáradt folyó. A hidakat szinte elárasztotta a víz, semmi sem állta útját. Az iskola környékét megközelíteni sem lehetett, felgyülemlett szemét és faágak torlaszolták el az utat.

Egész nap takarították a romokat a Csacsak környéki településeken is. Domacsinsztvóban például szinte teljesen megsemmisült egy mezőgazdasági kombinát és fafeldolgozó üzem. A gazdasági épületek padlóját mindenütt sűrű iszap és sár borítja. Az áradás még az udvaron parkoló traktorokat is felborította.

Nem messze, a Morava és az Ibar folyók találkozásánál, még szerdán is drámai volt a helyzet. Kraljevoban kedden egész nap esett az eső, így hiába emelték ki a helyiek nagy teljesítményű szivattyúkkal a házak pincéiből a vizet, az áradás újra elöntött  mindent.

A kraljevoi térségben továbbra sem oldották fel a vasárnap meghirdetett szükségállapotot. Annyira átázott a talaj, hogy földcsuszamlásoktól tartanak a hatóságok. Az áradások több száz házat tettek lakhatatlanná, és a környéken több utat és hidat is le kellett zárni.

Mindenfelé csak iszap és sár van. A hegyoldalból jön le az összes törmelék és mindent beborít – mondta egy kraljevói lakos.

A szomszédos Romániában a Déli-Kárpátok előterében a Prahova völgyében az emberek mobiltelefonjaikkal rögzítették, ahogy a megáradt folyó magával sodort egy teherautót.

Egy másik, a Híradóban bemutatott amatőr felvételen az látszik, ahogy egy kisebb várost elönt az ár, a főtéren térdig ért a víz.

A címlapfotó illusztráció.

m1

Hasonló hírek

Tragédia Besztercebányánál, már nem tudott lefékezni a vonat

Mazsi

Brutális özönvíz mosta el Velencét: döbbenetes fotók érkeztek, drámai a helyzet (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Géza

Erre talán mindenki vágyik egy kicsit – az új 100 és 200 eurós

Géza