18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárHatalmas harcsa lehet a Loch Ness-i szörny

Hatalmas harcsa lehet a Loch Ness-i szörny

hirmagazin_2015-07-18_071338

Nessie, vagyis a Loch Ness-i szörny talán nem más, mint egy hatalmas harcsa – állapította meg egy férfi, aki 24 évet töltött a híres skóciai tónál, hogy megfejtse a legendás szörny rejtélyét.

Az 52 éves See Feltham szerint az a legvalószínűbb, hogy hatalmas hal lakik a vízben, a legtöbben úgy vélik, európai harcsáról (Silurus glanis) lehet szó.

„Nem mondom, hogy ez az egyetlen magyarázat” – hangsúlyozta a férfi, aki bekerült a Guinness Rekordok című könyvbe, mert az övé lett a leghosszabb idejű Nessie-virrasztás.

A harcsa akár négyméteresre és négyszáz kilogrammosra is megnőhet, bár általában ritkán hosszabb két méternél. Legalább harminc évig él.

Feltham elmélete szerint a kelet-európai eredetű harcsát, amely a folyókon és a csatornákon át az egész kontinensen elterjedt, akár a Loch Ness vizében is meghonosíthatták, hogy aztán horgászok csalétkére akadjon. A teóriát semmilyen hivatalos dokumentum sem támasztja alá.

„Egyesek szerint tokhalról, mások szerint angolnáról vagy a már kihalt plezioszauruszról van szó. Páran azt hiszik, a tó mélyén űrhajó fekszik, talán azt remélik, Nessie valami sokkal izgalmasabb dolog, mint egy közönséges harcsa” – magyarázta Feltham, aki hozzátette, hogy a kutatást nem hagyja abba.
Tavaly nyáron egy fotón egy másik tóban bukkant föl valami, amit Nessie-nek véltek, nem kis zavart okozva ezzel.

Egy skót paleontológus kétéves kutatás utána arra jutott, hogy Nessie cirkuszi elefánt, amely úszni tanul.

Soha senki nem tudta még bizonyítani, hogy látta Nessie-t, ezt a víz alatti sárkányt, amelynek legendája a 17. századra vezethető vissza. Időről időre mégis újra „megjelenik”, és számos internetes álhír is terjed róla.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem