12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárHatalmas baki a kilakoltatáson: rossz lakásból rakták ki a végrehajtók Bíró Icát

Hatalmas baki a kilakoltatáson: rossz lakásból rakták ki a végrehajtók Bíró Icát

Budapest — Gigantikus hibát követtek el Bíró Ica kilakoltatásakor! Fél éve óriási port kavart a Metál Lady ügye, amikor kénytelen volt elhagyni két ingatlanát.

Ica végül a korábban a két lakásból kialakított stúdiójának egyik felébe költözött be, a másikat lefoglalták a végrehajtók, mert két éve árverésen értékesítették. Bíró sokat dolgozott a barátaival, hogy az addig raktárként használt ingatlant élhetővé tegye. Május óta kialakította a fürdőszobát, konyhát, helyrehozatta a fűtést is. Most kiderült, ebből is mennie kellene, mert óriási hibát követtek el: összecserélték a lakásokat, így nem is a sajátjában lakik.

– Végre nagyjából berendezkedtem, amikor jött a hír, hogy az eddig elveszettnek hitt szomszédos lakásba kéne átköltöznöm, mert összecserélték – erősítette meg az elképesztő fordulatot a Blikknek Bíró Ica, akit május elején egy napon belül két ingatlanából lakoltattak ki.

Bíró Ica a kilakoltatásakor, mögötte látható a két lakás két ajtaja, ezeket keverték össze. /Fotó: Zsolnai Péter

– Rendőrök segédletével először a Trencséni utcai otthonomból történt meg a kilakoltatásom, rögtön utána a Krisztina körúton tettek ki – idézte fel a történteket Ica, aki mostanra már nagyjából feldolgozta a megpróbáltatásait, de mégsem nyugodhat meg. Hetekkel ezelőtt ugyanis meglepő levelet kapott: az egykori stúdiót alkotó két szomszédos ingatlan helyrajzi számát összekeverték. Abból rakták ki, amiből nem lehetett volna, mert az övé, és abban él most, amit árverésen megvett egy cég, ám a hibás kilakoltatás miatt nem adták birtokba a vevőnek.

– A végrehajtónak kellett volna helyrajzi szám alapján pontosan tudni, hogy melyik lakásból lakoltat ki, de ezek szerint ezt sem végezték precízen. Mivel a két ingatlanból történt kilakoltatás egy ügyszámon van, így az egész eljárás nem zárult le. A Fővárosi Törvényszéken van az ügy – mondta a Metál Lady, akinek komoly anyagi veszteséget is okozott ez a csere.

Bíró Ica több pert is indított, hogy a házát és a lakását megóvja. Mint ismert, svájcifrank-alapú kölcsönt vett fel. Amikor a törlesztőrészletek háromszorosukra nőttek, már nem tudta kitermelni, így vesztette el az ingatlanait.

– Hihetetlen az is, hogy a házam árverési vevője milliókat akar tőlem visszamenőleg használati díjként, mivel szerinte nem költöztem ki a számára kedvezőbb időben, tavaly. Pedig a hivatalos végzésben csak 2019. május 3-án reggel 9-re rendelte el a bíróság a kilakoltatásomat, aminek a jogosságát a mai napig vitatom. Nevemben tett jogosulatlan nyilatkozat, tisztázatlan elszámolások és egyéb hibák miatt bűncselekmény gyanújával a rendőrség is nyomoz. Jogorvoslatért, ha kell, az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmegyek – állítja Ica.

Túlélési tanácsadó lesz

Az egykori sztármodell nincs elkeseredve, annyi megpróbáltatáson ment keresztül, ami túlélővé edzette.

– A párkapcsolataimban és az üzleti életben is megtapasztaltam, hogy a teljes lenullázás után is van élet. Köszönöm azoknak a barátaimnak, akik most a nehéz helyzetemben is segítenek. Most már az újrakezdésekről is tudok előadásokat tartani – mondta a Blikknek Ica.

blikk, Hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem