18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaHat magyar séf közül csak egy maradhat

Hat magyar séf közül csak egy maradhat

Forrás: MTI

Hat séf verseng a világ egyik legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjébe jutásért február 18-án a magyarországi döntőn.A versenyen derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot a világverseny európai döntőjén, melyet idén első alkalommal Budapesten rendeznek meg május 10-11-én.

Hat magyar séf közül csak egy maradhat
A hat finalista – Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo, Győrffy Árpád és Széll Tamás – felkészülését Tommy Myllymäki svéd sztárséf segíti, aki már kétszer szerepelt dobogós helyen a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjében – hangzott el a verseny sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke elmondta, Myllymäki szerdán a húsokról tartott mesterkurzust a versenyzőknek, a hétvégén pedig halak témájában segíti a felkészülésüket.

A magyarországi döntőn a séfek már nem egyedül indulnak, commis-jukkal (segédjükkel) alkotnak egy csapatot.

A zsűri a finalisták által meghívott, egy-egy őket képviselő magyar séfből, valamint hat további nemzetközi szaktekintélyből áll. A versenynek a Hungexpón tartott FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) kiállítás ad otthont.
A döntősök már a februári megmérettetésen is az európai döntő alapanyagaival dolgozhatnak, melyek magyarok lesznek: a halételhez szolgáló dunai kecsege és kaviárja, valamint a hústál alapjául szolgáló gímszarvasborjú comb és gerinc.

„A Bocuse d’Or történetében ez az első alkalom, hogy mindkét versenyétel fő összetevője a vendéglátó nemzet konyhájának alapanyagai közül kerül ki, ráadásul a versenyhez kapcsolódó eseményeken is kizárólag magyar borokat szolgálnak fel” – emelte ki Hamvas Zoltán.

„Magyarországnak minden oka megvan arra, hogy büszke legyen kulináris tradícióira. Biztos vagyok abban, hogy sikeres európai döntőt rendez, amely nagyban hozzájárul az ország jó hírnevéhez” – emelte ki Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete.

A kontinensdöntőn Európa húsz országa versenyez Budapesten május 10-én és 11-én.

A Bocuse d’Or Lyon 2017-es világdöntőjén az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai vehetnek részt, összesen 24 ország séfje.

 

Most népszerű

Hasonló hírek