7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekIdőjárásHasználja ki a kirándulóidőt, míg teheti

Használja ki a kirándulóidőt, míg teheti

forrás: MTI/met.hu

Szombaton hideg levegő tör be a Kárpát-medencébe, és egy-egy zápor a Dunától keletre kialakulhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a Kárpát-medence térségén átvonult hidegfront mögött szombat estétől délnyugat felől átmenetileg egyre enyhébb, kissé szárazabb léghullámok érkeznek fölénk.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett néhány órára az ország nagy részén kisüthet a nap, a Duna-Tisza közén elvétve zápor, az Északi-középhegységben hózápor is kialakulhat.

Estétől délnyugaton megnövekszik, északkeleten csökken a felhőzet, éjszaka főként délnyugaton fordulhat elő néhol kisebb eső.

Használja ki a kirándulóidőt, míg teheti
MTI Fotó: Varga György

Vasárnap már nem várható csapadék

Vasárnap délnyugaton is szakadozik a felhőzet, napközben mindenütt gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű.

A kezdetben élénk, északkeleten néhol erős északi, északnyugati szél délután mindenütt mérséklődik, vasárnap megélénkül, néhol megerősödik a nyugati, délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de északkeleten a fagyzugos tájakon ennél hidegebb lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 16 fok között várható.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work