17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságHárommilliárdos fejlesztés Szolnokon

Hárommilliárdos fejlesztés Szolnokon

Megújul a Zagyva-híd, körforgalom és új út épül a Mester út felé, kerékpárút létesül a Millérig és egy ősparkot is kialakítanak.A munkálatokat 2019-ben fejezik be.

Összesen mintegy hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően –  közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense.

Pókász Endre hozzátette, a beruházások során 2,5 milliárd forintból újítják fel a Zagyva-hidat, körforgalom és új út épül a Mester út felé, továbbá kerékpárút létesül a Millérig, emellett egy közösségi térként is funkcionáló ősparkot kialakítanak. A munkálatok várhatóan 2019-ben fejeződnek be.

A szolnoki városháza felújított épülete (MTI Fotó: Mészáros János)

A tájékoztatás szerint egy másik pályázaton elnyert több mint félmilliárd forintból az egykori Tüdőkórház helyén egy  21 telkes családi házas övezetet építenek, a mellette lévő három és fél hektáros ősparkból pedig – az értékes növényvilágot megtartva – közösségi teret  alakítanak ki.

Ezek a munkálatok már megkezdődtek, a beruházás várhatóan 2018. november elejére készül el. A park értékes növényállományának fiatalítása során az őshonos és a klímaváltozásnak megfelelő fajok használatát részesítik előnyben – tette hozzá a sajtóreferens.

A parkban lesz játszótér és akadálypálya, multifunkciós sport- és streetballpálya, fitneszpark, mászófal. Ezen kívül két esőbeálló, ahol piknikasztalok és a park történetéről, élővilágáról szóló ismeretterjesztő táblák várják a látogatókat – közölte. Kialakítanak egy több mint 140 négyzetméteres fogadóépületet is, amelyben helyet kap egy előadóteremként is használható kávézó és kerékpárkölcsönző. Továbbá létesítenek egy 42 férőhelyes parkolót – sorolta a beruházás részleteit Pókász Endre.

Forrás: hirado.hu

Képek: blog.kudoybook, programturizmus

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work