7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHárom hónap után sem emlékszik semmire a tanárát megkéselő győri diák

Három hónap után sem emlékszik semmire a tanárát megkéselő győri diák

A 17 éves fiú három hónapja ült egyedül egy zárkában, és most újabb három hónappal meghosszabbították a letartóztatását.

A fiú nem zavar sok vizet, kifejezetten mintarabként viselkedik – írja a Blikk. Mint arról az Infostart is beszámolt, a jó tanuló, de zárkózott tizedikes fiú tavaly december 5-én fizikából hármast kapott. Óra közben egyszer csak felállt a padból, a tanárához ment, majd az apjától kapott svájci bicskával megszúrta a pedagógust, végül leült és megvárta a rendőröket.

A történtek óta a fiút kétszer hallgatták ki – mondja dr. Faragó Péter ügyvéd a Blikknek. Mind a kétszer ugyanazt vallotta. Azt állítja, hogy nem emlékszik az osztályt sokkoló, véres jelenetre. Meghallgatták az összes diákot, egyikük szerint mintha a fiú nem önmaga lett volna a támadás idején – tette hozzá az ügyvéd.

A fiú megbánta tettét, azóta két levelet is küldött, az egyiket az iskolának és diáktársainak, a másikat a tanárnőnek. Előbbit nem akarta átvenni az intézmény, a tanárnőhöz viszont eljutottak a bocsánatkérő sorok – értesült a bulvárlap.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem