Hirmagazin.eu
Főoldal » Hárman is autóbalesetben vesztették életüket: Halgas Tibor már a negyedik, aki elhunyt a Fradi bajnok csapatából
Életmód hírek

Hárman is autóbalesetben vesztették életüket: Halgas Tibor már a negyedik, aki elhunyt a Fradi bajnok csapatából

Budapest — Mindenkit megrázott Halgas Tibor (†38) kedd esti halála. Az egykori focista autóbalesetben veszítette életét Budapesten, a Ferihegyi úton.

A tragédiát egy felelőtlenül és szabálytalanul előző taxis okozta, akinek jogosítványa sem volt, ugyanis vezetői engedélyét a büntetőpontjai miatt bevonták.

A trénerként tevékenykedő korábbi futballista tagja volt a Ferencváros 2000–2001-es bajnokcsapatának. Ami igazán megdöbbentő, hogy abból az együttesből négyen már nincsenek közöttünk… Halgason kívül Nagy Norbert (†33) és Gajda István (†30) is autóbalesetben hunyt el. A 16-szoros válogatott Nagy 2003 májusában, Szombathely határában, a DVTK-ban és a Siófokban is megforduló Gajda pedig 2011 novemberében az M7-es autópályán, a pákozdi pihenőhely közelében szenvedett tragikus kimenetelű közlekedési szerencsétlenséget. A Fradin kívül a ZTE-ben és a Békéscsabában is védő Vámos János (†47) 2019 februárjában halt meg.

Az egykori csapattársak számára ijesztő, mennyire kegyetlen a sors. Felfoghatatlannak vélik, hogy a 2001-ben bajnoki címet ünneplő gárdából már négyen eltávoztak az élők sorából.

„Még belegondolni is borzasztó ebbe. Igazán csak ilyenkor tudatosul bennem, hogy nem tudjuk, meddig tart az életünk, sajnos bármelyik pillanatban véget érhet…” – mondta lapunknak Gyepes Gábor (38), a Fradi 26-szoros magyar válogatott korábbi védője. „Tibi halála azért is rázott meg különösen, mert velem egykorú volt. Borzasztó érzés, hogy már nincs köztünk, ahogy Norbi, Pista és Jani elvesztésére gondolni is nagyon felkavaró.”

A zöld-fehér klub legendás korábbi játékosa, Lipcsei Péter (47) hasonlóképp nyilatkozott a Blikknek.

„Azért is különösen fájó számomra a haláluk, mert a legtöbben fiatalabbak voltak nálam, tényleg előttük állt az élet. Ilyenkor az ember keresi az okokat, de nem találja” – árulta el a jelenleg az NB II-es Soroksár edzőjeként tevékenykedő szakember.

Csank János (73), a Fradi akkori trénere számára is felfoghatatlan a focisták halála.

Mindannyian nagyon fiatalok voltak, még sokáig kellett volna élniük

– jelentette ki az edző.

Megemlékeztek a focistáról

A Ferencváros focicsapatának játékosai a Honvéd elleni (0-0) hazai bajnoki meccsen Halgas emlékére fekete karszalagot viseltek. A találkozót megelőzően pedig egyperces gyászszünetet tartottak az elhunyt tiszteletére.

blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Házasság hete február 28-tól

info

Felesége halála után hihetetlen dolgot fedez fel egy régi telefonkönyvben… ami ezután történik az szívszorító!

Mazsi

Orbán Viktor legendás képet mutatott meg

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------