Image default
Életmód hírek

Hányszor lehet egy szerelem az első?

Ahogy kinyitom a postaládát, egy képeslap esik a földre. Mintha lassított felvételt látnék. Úgy libbent ide-oda, mintha a gravitáció törvényei csak ímmel-ámmal vonatkoznának rá.

Megbabonázva nézem a kövek közé esett lapot…

A képen a tenger, a valószerűtlenül kék vízben két delfin úszik tökéletes szinkronban. Képeslap? Ezer éve nem láttam képeslapot, ki küld manapság ilyesmit? Kíváncsian fordítom meg. A címzett a fiam, a feladó pedig egy kislány. “Üdvözlet a nyaralásból.” 12 évesek.

Megilletődötten dugom a zárba a kulcsot, és mire megteszem a lakásajtóig vezető húsz lépcsőfokot, lepereg a fejemben a film életem első szerelmeiről…

Az első féktelen szerelem

Felnéztem, és ő jött felém az udvaron át. Hosszú hónapok óta ismertem már, de egészen addig nem vettem észre sem a világító kék szemeit, sem a rakoncátlanul arcába hulló szőke tincseket. Mire odaért hozzám, már szerelmes voltam. Ez volt az első “Huhh” érzés, amire emlékszem.

– Ha akarsz, lehetsz a feleségem – mondta, és hogy nyomatékosítsa, mennyire komolyan gondolja ezt, jól fejbe vágott a homokozólapátjával…

Azonnal tudtára adtam, hogy az érzései nem viszonzatlanok: úgy ugrottam rá és tepertem le, mintha születésemtől kezdve pankrátor szakkörben tölteném a délutánjaimat. Ezután naponta összeverekedtünk kicsit, hogy aztán békülős dömperezéssel vezessük le a bennünk kavargó kezelhetetlen érzéseket. Mire megtanultunk írni, olvasni, a szerelmünk barátsággá szelídült.

Az első romantikus szerelem

12 évesek voltunk, lehet, ő 13, nem is tudom már. Csak arra emlékszem, hogy álltunk a hídon, alattunk pedig élénkzöld békalencse szigetet ringatott a Száraz-ér. A vízben fekete tollú vízityúkok tanítgatták vadászni apró csibéiket, molnárkák futottak előlük sebesen a “vízen járva”. Minden annyira eleven volt körülöttünk, csak a gyékény buzogányszerű barna virágai bámulták némán az eseményeket, meg mi. És akkor a keze a kezemhez ért, és nem húzta vissza. A szívem rögtön a torkomban kezdett dobogni. Éreztem, hogy talán mondani kéne valamit, de nem volt hozzá hangom. Neki se.

Nem tudom, mennyi ideig álltunk a hídon összekulcsolt kisujjakkal – talán tíz percig, talán fél óráig… Addig, amíg nagyanyám nem kiáltotta a nevem a kapuból, hogy ideje bemenni. Sosem beszéltük meg, hogy mi szerelmesek vagyunk, egyszerűen csak tudtuk.

Az első tragikus szerelem

Középiskola. Én elsős voltam, ő végzős. Moziba jártunk, vagy csak kiszöktünk a koleszból a gyulai várhoz, és beszélgettünk meg csókolóztunk a tóparton. Márciustól júniusig tartott, az iskolaév végéig. Pedig azt mondta, nem lesz semmi baj. Hiába a sok kilométer távolság, ennek a szerelemnek nincs vége a ballagással, még találkozunk, írni fog.

Ám sosem írt. Egy évig tartott, amíg kihevertem ezt a szakítás nélküli szakítást. Csak azért tudom, hogy pont egy évig, mert a kamaszkori naplómban száz oldalon át szövögettem terveket arról, hogyan oldom meg ezt a tarthatatlan helyzetet.

Íme a kedvenc részletem: “…talán azt gondolja, hogy én még gyerek vagyok, hisz ő már egy felnőtt életét éli, reggel felkel, elmegy dolgozni a hentesüzletbe. Vajon gondol rám, miközben kerek csülköket akaszt a polcra? Egy szép napon majd felkerekedek és elmegyek abba az üzletbe. Megállok előtte a pultnál, és a szemébe nézek. Ahogy egymásra nézünk, abban a pillantásban minden ott lesz. Az ősrobbanás csak egy veréb szárnycsapása lesz ahhoz képest, ahogy a tekintetünktől életre kel minden. A szerelmünk, mint a megvadult tenger, úgy mossa majd el körülöttünk a valóságot, az embereket, a boltot. Semmi más nem lesz, csak én meg ő. Sokáig állunk majd némán, egyetlen pillantásunk szakadékába zuhanva, és akkor én megszólalok. Igen. Azt fogom neki mondani: kérek tíz deka párizsit.” Ma már hihetetlen, de akkor, 16 évesen, ezt teljesen komolyan gondoltam. :D

Ó, sorolhatnám még tovább az első szerelmeket, hiszen a maga módján mindegyik szerelem, amit megéltem, első volt. Mind emlékezetes, egyszeri, megismételhetetlen.

Mosolyogva lépek a lakásba. A fiam kezébe adom a képeslapot. Annyi mindent szeretnék kérdezni tőle, és ahogy rám néz, látom a szemében, hogy tudja ezt. Kérdeznék, de nem teszem. 12 éves, mint én akkor, ott a hídon. Nem kellenek a szavak. Ez nem az a kor. Elég, ha csak tudjuk.

she

Hasonló hírek

9 dal szerelmeseknek Valentin-napra

info

A régi rádiók szerelmese

info

5 összefüggés a melled és a lelked között

Edit