7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldHangszertokban csempészhették ki Tokióból a Nissan-vezért

Hangszertokban csempészhették ki Tokióból a Nissan-vezért

Továbbra sem tudni, hogyan szökött meg Japánból a pénzügyi visszaélésekkel vádolt és óvadék ellenében szabadlábra helyezett Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern korábbi elnök-vezérigazgatója.

A japán sajtó szerdai jelentései szerint sehol semmilyen hivatalos nyoma nincs annak, hogy a libanoni-francia üzletember elhagyta az országot; egy híradás szerint hangszertokban csempészhették ki tokiói otthonából.

Ghosn a hét elején közleményben jelentette be, hogy Libanonban van, de arról nem árult el semmit, hogyan került oda. A japán sajtó szerint egy magánrepülőgép repült Törökországba Japán egyik regionális repülőteréről Ghosn szökése idején. Hironaka Dzsunicsiro, Ghosn japán ügyvédje azt állítja, semmit sem tudott Ghosn szökéséről, s a hír őt is megdöbbente.

Tudatta azt is, hogy nem számít arra, hogy a üzletember visszatérne Japánba. Stephen Givens jogász, a japán jog szakértője szerint az eddig ártatlanságát hangoztató Ghosn szökésével egyértelműen bűncselekményt követett el, és így már soha nem térhet vissza Japánba anélkül, hogy börtönbe kellene mennie.

A szakértő szerint Ghosn így patthelyzetbe került, és élete hátralévő részében aligha hagyhatja majd el Libanont. A tokiói körzeti bíróság visszavonta Carlos Ghosn óvadékát, így a japán hatóságok lefoglalhatják azt a 1,5 milliárd jent (mintegy 4 milliárd forint), amelyet az üzletember óvadékként helyezett letétbe.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizetette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Libanonba érkezését bejelentő közleményében arra hivatkozott, hogy azért menekült el Japánból, mert a japán igazságszolgáltatás szerinte elfogult, eleve bűnösnek tekintették és túszul ejtették őt, alapvető emberi jogait semmibe vették, és az „igazságtalanság és üldöztetés” elől menekült el a távol-keleti országból.

Libanoni részről azt közölték, hogy Ghosn legálisan lépett be az országba, francia útlevelet és libanoni személyi okmányt mutatott fel a határon. Franciaország igyekezett tisztázni, hogy nem tudják, Ghosn hogyan használhatott francia útlevelet. A libanoni származású üzletembernek francia, libanoni és brazil útlevele is van, de elvileg a japán bíróság mindet lefoglalta.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner