Hirmagazin.eu
Főoldal » Hamilton a kavicságyban landolt, a szerelők sorfallal védték a Red Bullt – képek
Forma1

Hamilton a kavicságyban landolt, a szerelők sorfallal védték a Red Bullt – képek

Forma1 szombat és vasárnap

Szombat:

A nap végére a köridőtáblázat élére jutott, de továbbra is gondjai vannak a Mercedesnek és a mai 3. helyezett Aston Martinnak is.

A második nap során Lewis Hamilton a kavicságyba csúszott, Sergio Pérez autójáról levált a motorburkolat, Sebastian Vettel váltóhiba miatt vesztegelt.

Folytatódott az élpilóták kálváriája a Forma-1-es előszezoni tesztelés második napján is, Bahreinben. A Mercedes pénteki váltóhibája után a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton délelőtt megpördült és elásta magát a kavicságyban, ezért a konstruktőri világbajnokság címvédője újabb értékes órát vesztett a rendelkezésre álló 24-ből. Hamilton még ebédidő előtt visszatért és lefutott összesen egy versenytávnyi kört, de a tempója és a Mercedes mozgása sem tűnt ígéretesnek, csak a 8. helyen zárta a délelőttöt.

Hamilton kicsúszása

Ennél is rosszabb sora volt Sebastian Vettelnek, akit pénteken elektromos hiba hátráltatott, szombaton pedig mindössze 10 kört tudott megtenni, ezúttal a sebességváltó problémája miatt.Vettel ezzel lényegében a mai nap Valtteri Bottasa lett,a finn pilóta pénteken kénytelen volt lemondani szinte a teljes délelőttről, szintén a Mercedes által szállított sebességváltó okán. Nem meglepő, hogy Vettel ilyen körülmények között nem tudott értékelhető mért kört futni, és csak a köridőtáblázat végén szerepel.

Stroll az utolsó percekben feljött a képzeletbeli dobogóra. FORRÁS: GETTY IMAGES/CLIVE MASON/CLIVE MASON

A tegnap délelőttel ellentétben Bottas szombaton délután már érdemi munkát végezhetett a Mercedesszel, ez a nap végére már a köridőn is meglátszott. A csapatok a tesztelés során általában nem a lehető leggyorsabb körökre törekednek, hanem az autójuk kiismerésével, finomhangolásával foglalkoznak, amire a Mercedesnek ezúttal különösen nagy szüksége van, hiszen 2014 óta nem kezdték ilyen zaklatottan a felkészülést a szezonra.

Küszködött Carlos Sainz is, aki meg is pördült a Ferrarival, Nyikita Mazepin majdnem nekiment Antonio Giovinazzi autójának, és megjárta a bukóteret Nicholas Latifi is, aki első és egyetlen bahreini tesztnapját tölthette szombaton a Williams volánja mögött. A kisebb-nagyobb bakik ellenére délelőtt csak Hamilton kicsúszása miatt volt szükség piros zászlós megszakításra.

A délelőtt folyamán a kétéves kihagyás és egy biciklis baleset után az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonso és a McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo váltotta egymást az élen,ebédidőben végül az ausztrál pilóta volt a leggyorsabb 1:32.215-tel, közepes keverékű gumikon. A Red Bullnál a mezőnyben is bemutatkozó Sergio Pérez 0,2 másodperces lemaradással a 3. helyen kezdett, Nicholas Latifi pedig a 4. helyen mehetett ebédelni, de ő lágy gumikkal futotta a leggyorsabb körét.

Érdekes fejlesztések, széteső Red Bull

A délután szintén volt piros zászló, az elsőt a Red Bull okozta, amelynek motorburkolata levált Pérez autójáról a célegyenesben, és törmelékkel szórta tele az aszfaltot. A csapat számára kellemetlenebb, hogy a rivális csapatok fotósai így szemügyre vehették az új Honda-motor elrendezését, nem is csoda, hogy a szerelők a bokszutcában sorfalat álltak az autónak, miközben betolták azt a garázsba.

Latifi többször is kicsúszott

A tesztelés második napján egyre nagyobb kíváncsiság övezi a csapatok műszaki megoldásait, a Mercedesen elsősorban a padlólemez és a diffúzor keltett feltűnést, de többen felfigyeltek arra is, hogy a McLaren a saját fejlesztésű sebességváltóján is légterelőket helyezett el, ezzel próbálják csökkenteni a szabályváltozásokból adódó leszorítóerő-csökkenést. Szintén beszédtéma az Alpine látványosan vaskos légcsatornája a pilóta feje fölött, de a technikai igazgatójuk szerint nem véletlenül választották ezt a kialakítást.

REAKCIÓK

A pénteki eseményekkel ellentétben szombaton nem romlott a pálya állapota homokvihar és más időjárási tényezők miatt sem, ráadásul napnyugtakor több pilóta is lágy abroncsokat kapott, így nem meglepő, hogya délutános műszak nagyrészt ma is gyorsabb volt a délelőttösöknél.Ez azonban a McLarent nem billentette ki, a Ricciardót váltó Lando Norris az élmezőnyben maradt, C4-essel átmenetileg vezetett is, aztán Pierre Gasly állt az élre, szintén C4-esekkel, végül a McLaren-pilóta a 4. helyezett lett.

Sokáig úgy tűnt, Bottas a Mercedes a leggyorsabb körét jelöletlen C3-as gumikon futja, majd ő is kapott C4-est, de azzal nem fokozta a tempót. Az utolsó félórában aztán felkerültek C5-ös lágyak a Mercedesre, ami kiegyensúlyozottabbnak tűnt a korábbiaknál, és Bottas nem sokkal később átvette a vezetést is 1:30.289-cel. Gyorsabbnak bizonyult délelőttös csapattársánál Mick Schumacher is, Charles Leclerc pedig Sainz eredményél ért el jobbat, bár a C5-ös gumikkal sem tudott beférni az élmezőnybe.

Pérez autójának motorburkolata Latifi megelőzése közben vált le. FORRÁS: AFP/MAZEN MAHDI

Bottas mögé Gasly és az Aston Martint hajtó Lance Stroll ért oda, a kanadai pilóta az utolsó percekben jött fel a képzeletbeli dobogóra, így az új színekben versenyző silverstone-i istállónak is jutott részsiker a második tesztnap végén.

A szombati eseményekkel az előszezoni tesztelés kétharmada már véget is ért, a csapatok vasárnap folytathatják a felkészülést a két hét múlva ugyanezen a pályán zajló Bahreini Nagydíjra. Az idő egyre jobban szorít, és meglepetésre tavaly jól szereplő csapatok is váratlan problémákkal szembesültek, ezért rajtuk még nagyobb a nyomás, hogy behozzák a lemaradásul legalább egy részét.

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

07:14

Jöjjön a második nap!

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Bahreinben zajló előszezoni tesztelés második napján! Az idén mindössze három nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek az első versenyre, így a mai nap féltávjánál már le is tudták a tesztelés felét. Akárcsak tegnap, ma is minden megtett kilométer hatványozottan fontos lesz, így most sem lesz vidám napja annak, aki valamilyen oknál fogva pályaidőt veszít. Tegnap emiatt leginkább a Mercedesnek és a Haasnak főhetett a feje.

07:18

Tegnap a homokvihar is bezavart

Az előszezoni tesztelés egyik kulcskérdése mindig az, hogy az időjárás mennyire lesz kegyes a csapatokhoz. Barcelonában általában a hideg, az eső, olykor pedig a hó nehezíti meg a dolgukat. Bahreinre az ilyesmi nem igazán jellemző, tegnap délutánra viszont a felerősödő szél miatt homokvihar kerekedett, amitől az autók úgy néztek ki, mintha szó szerint a sivatagban köröznének. Remélhetőleg ma megússzuk az ehhez hasonló körülményeket.

07:33

Fernando Alonso is megkezdi a munkát

A Forma-1-be két év kihagyás után visszatérő kétszeres világbajnok ma vezetheti először idei munkaeszközét. Az idei szezont két titánlemezzel az állkapcsában teljesítő 39 esztendős versenyző tegnap elmondta, nem zavarta meg túlzottan a felkészülését a biciklis balesete, és 100%-os állapotban várja a tesztet és az első versenyt.

Alonso készen áll. FORRÁS: XPB / JAMES MOY PHOTOGRAPHY LTD.

07:40

Így lehet megkülönböztetni a gumikat

Egy kis segítség a Pirellitől arra vonatkozóan, hogy melyik keveréket hogyan ismerhetjük fel. A versenyhétvégéktől eltérően most nem csak három, hanem mind az öt keverék a csapatok rendelkezésére áll a C1-es legkeményebbtől a C5-ös leglágyabbik, plusz van egy prototípus gumi is. Az alábbi grafika pedig megmutatja, melyiket hogyan jelölték.

07:47

Több debütáns is lesz ma

Nemcsak Alonso, hanem Pérez (Red Bull) és Latifi (Williams) is először lép ma pályára az idei teszten, ráadául mindhárman az egész napot az autóban tölthetik. Íme a mai beosztás:

délelőtt délután
Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
Red Bull Sergio Pérez Sergio Pérez
McLaren Daniel Ricciardo Lando Norris
Aston Martin Sebastian Vettel Lance Stroll
Alpine Fernando Alonso Fernando Alonso
Ferrari Carlos Sainz Charles Leclerc
Alpha Tauri Cunoda Juki Pierre Gasly
Alfa Romeo Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi
Haas Nyikita Mazepin Mick Schumacher
Williams Nicholas Latifi Nicholas Latifi

07:52

Egyelőre nyoma sincs homokviharnak

A tegnap délutánhoz képest jelentősen javultak a körülmények, derül ki a McLaren videójából. Persze ez a nap során változhat, de akik tegnap délután vezettek, és ma délelőtt kapnak lehetőséget (Hamilton, Mazepin, Sainz, Giovinazzi, Cunoda), azoknak ez kifejezetten jó hír.

07:59

A szél viszont továbbra is nagy

3 m/s körül fúj jelenleg, ami az aerodinamikailag extra érzékeny F1-es autóknak nem tesz jót, hiszen kanyarról kanyarra változtathatja a viselkedésüket. Na és persze homokot is hordhat a pályára. A hőmérséklet pont ideális(10 van most Bahrienben), 22 fok a levegőé, 33,6 fok a pályáé.

08:00

Ma is 8 órát tesztelhetnek

Akárcsak tegnap, most is két 4 órás szakaszból áll a nap, délelőtt 8-tól 12-ig (helyi idő szerint 10-től 14-ig) körözhetnek a versenyzők, majd egyórás ebédszünet után folytatódik a munka.

08:02

Elindult az óra, többen is rögtön kijöttek

Hat versenyző: Ricciardo, Sainz, Cunoda, Mazepin, Giovinazzi és Latifi gurult ki rögtön egy installációs körre, Pérez és Alonso pedig egyelőre a bokszban.

08:04

Hamilton hatalmas mérőkerettel megy

A hétszeres világbajnok is kijött, C2-es keverék van az autóján, az első gumik mögött pedig mindkét oldalt jókora mérőkeretet cipel.

08:05

A világbajnoknak változtattak az autóján

Hamilton tavalyhoz képest más üléspozícióval kezdte meg az idei évet, de tegnap egyáltalán nem volt elégedett a változtatásokkal, így a mai napra visszatértek a tavalyi beállításokhoz.

08:08

Alonso is a pályán

A kétszeres világbajnok is mérőkereteket cipel, az Alpine hátsó kerekek elé szerelte fel az eszközt mindkét oldalon. A spanyol egy installációs kör után visszatért a garázsba.

08:12

Egyelőre Hamilton vezet

Mindez azonban még semmit sem jelent, hiszen a hétszeres világbajnok a mérőkeretekkel ment és nem is nyomta nagyon neki, legjobb ideje 1:38.857, ami  jó 8 másodperccel lassabb Verstappen tegnapi etalonjánál. Hamiltonon kívül Latifinek van még mért ideje (1:53.696).

08:14

A Red Bull nem méricskél

Közben Sergio Pérez is megjelent és elkezdte az idei tesztelést, az ő autóján azonban nincsenek mérőkeretek. Ezzel mind a tíz pilóta kimerészkedett már a délelőtt szolgálatban levők közül.

08:17

Itt vannak az első mai képek!

Természetesen ma is jelentkezünk folyamatosan frissülő galériánkkal, amelybe már meg is érkeztek az első mai fotók. Íme:

A képre KATTINTVA galéria nyílik a tesztelés 2. napjáról. FORRÁS: GETTY IMAGES/2021 GETTY IMAGES/MARK THOMPSON

08:18

Már Pérez vezet

1:36.113-mal áll jelenleg az élen a mexikói, aki mögé Cunoda iratkozott fel 1:37-067-tel, majd jön Hamilton és Latifi. Ezek a körök sem valami acélosak még.

08:22

Az Alfa is méreget

Giovinazzi autójának hátulján is óriási mérőkeret figyel, úgyhogy az Alfa Romeo is szükségét érezte még egy kis adatgyűjtésnek. Közben az Alpine már be is fejezte ezt a tevékenységet és újra kiküldte Alonsót a C2-es keveréken.

08:26

Sainz az élen, kezdenek javulni a köridők

A Ferrari spanyolja 1:34.557 alatt ért körbe C3-as keveréken és az élre állt, mögé Alonso sorolt be 1:34.996-tal C2-esen, őt pedig Mazepin követi 1:35.248-cal.

08:28

Világít a Ferrari alja

Megszokott látvány ez a vörösöktől, akik szabadedzéseken is előszeretettel vizsgálják a gumik viselkedését kamera segítségével, és hogy mindebből lássanak is valamit, megvilágítják menet közben az abroncsokat.

08:31

Mazepin átvette az első helyet

1:34.517-et ment az orosz, amivel bő két tizeddel már most gyorsabb, mint tegnap délutáni legjobbja. Ricciardo, Giovinazzi és Vettel azok, akiknek még nincs mért ideje.

08:38

Változott a szélirány

Karun Chandhok azt jelenti a pálya mellől, hogy míg tegnap a célegyenesben hátszél fújt, ma szembeszél van, azaz 180 fokot változott a szélirány. Ennek nem örülnek a csapatok, mert ez megnehezíti az összehasonlítást a tegnapi adatokkal, emellett a pilótáknak is alkalmazkodni kell, mert az ilyen mértékű változás akár 20 méterrel is lerövidítheti a fékezési pontot (vagy meghosszabbíthatja, ha szembeszélből lesz hátszél).

08:41

Hamilton is visszatért

Az ő autójáról is lekerült a mérőkeret, a C2-es gumikon pedig előrejött az ötödik helyre, 1:35.032-es idővel. Időközben Latifi is javított a Williamsszel, szintén C2-es gumin 1:34.608-at ért el, ami 91 ezreddel marad el Mazepin körétől, amivel az orosz továbbra is vezet.

08:45

Sainz átvette a vezetést

C3-as gumin ment egy 1:33.072-es kört a spanyol, amivel jelenleg toronymagasan az első, 1,4 másodpercet adott Mazepinnek. Tegnapi legjobbja 1:31.9 volt, attól még jócskán elmarad.

08:49

Alonso javít, de egyelőre messze van Sainztól

Jóllehet, a kétszeres világbajnok a C2-es, a C3-asnál eggyel keményebb keveréken van kint, amin 1:24.253-ra tornázta le az idejét. Sainz ennél 1,2 másodperccel gyorsabb.

08:52

Alonso időutazásra invitált minket

Idei sisakfestését úgy alkotta meg a spanyol pilóta, hogy az hasonlítson a 2005-ben és 2006-ban, két világbajnoki éve során viselt dizájnhoz. Íme egy remek összehasnlító kép a WTF1 jóvoltából, amin látszik, mennyire is hasonló a két festés.

08:55

Mazepin bejött Alonso elé

A C3-as gumik vannak a Haason, amelyekkel az orosz pilóta tovább faragott az idején és 1:33.731-gyel ávette a második helyet. Ezzel 6 és fél tizedre megközelítette a legjobbját szintén C3-ason elérő Sainzot. Ricciardónak, Giovinazzinak és Vettelnek továbbra sincs mért köre.

09:05

Sainz vezet az első óra után

Íme az állás a tesztelés második napjának első órája után. Sainz áll az élen a Ferrarival, a legtöbb kört Latifi tette meg, Vettel, Ricciardo és Giovinazzi pedig nem ment mért kört.

09:08

Hamilton javított és feljött negyediknek

A C2-es gumin rójja most a köröket a hétszeres világbajnok, aki Fernando Alonsóval osztozik a bahreini aszfaltcsíkon. Szemre a Mercedes pilótája ma már nem küzd annyit a W12-essel, mint tegnap, aminek beállításváltoztatások mellett az is lehet az oka, hogy most nem homokviharban kell vezetnie. Eddigi legjobb köre 1:34.559, ami 1,5 másodperccel marad el a Ferraritól.

09:13

Alonso átvette a vezetést

3 tizeddel megdöntötte Sainz körét, ráadásul eggyel keményebb, C2-es gumin. Alonso ideje 1:32.769.

09:14

A három eddigi hiányzó is megérkezett

Vettel, Giovinazzi és Ricciardo is megtett egy-egy mért kört a második óra végén, így már mindenkinek van köre. Az ausztrál egyenesen a harmadik helyre jött be 1:33.689-cel, míg az Alfa és az Aston az utolsó  két helyen áll 1:38 fölötti körrel.

09:16

Mazepinnek feltették a lágy gumit

C4-est kapott az orosz, amivel 1:33.101-es időt ment és besorolt a harmadik helyre Alonso és Sainz mögé. Ő az egyedüli eddig, aki a piros oldalfalú Pirellin ment mért kört.

09:19

Más színű lett a McLaren

Na persze nem azért, mert átfestették az MCL35M-et, csupán bekenték a bal oldalát áramlásjelző festékkel.

09:20

A Williams kemény gumin is gyors

Latifi viszonlyag erős kört (1:33.498) rakott össze a C2-es gumin és feljött negyediknek, mindössze 4 tizeddel elmaradva Mazepin kettővel lágyabb keveréken futott körétől.

09:28

Újabb képek a galériában

Folyamatosan frissül mai galériánk a tesztelésről, az alábbi képre kattintva meg is nézhetik az új fotókat

KATTINTÁSRA galéria nyílik. FORRÁS: FORMULA 1 VIA GETTY IMAGES/2021 FORMULA ONE WORLD CHAMPIONSHIP LIMITED/JOE PORTLOCK

09:32

Az Aston Martiné eddig a legkevesebb kör

Egyelőre nincs hír arról, hogy Vettel mi miatt tett meg csupán 6 kört  másfél óra alatt, de minden bizonnyal nem megy minden simán a csapat háza táján. A szintén lassan kezdő McLaren és Alfa azóta belehúzott, Ricciardo 17, Giovinazzi 14 körnél jár.

09:35

Hamilton kemény gumin javít

25 körnél tart a hétszeres világbajnok, aki jelenleg a C2-es gumikat nyüstöli és 1:33.399-es idejével előrelépett a negyedik  pozícióba, három tizeddel Mazepin mögé.

09:39

Ricciardo az első helyre kormányozta a McLarent

Új éllovasunk van a McLaren ausztrál pilótájának személyében. Ricciardo a C3-as gumin repesztett 1:32.598-at, amivel egy hajszállal, 171 ezreddel előzte meg az eddig vezető Alonsót.

09:45

Hamilton nem gyors, de keményen nyomja

Szemmel láthatóan meg van tankolva a Mercedes, amellyel a címvédő fáradhatatlanul rója a köröket, közben pedig néha belehibázgat. Ezzel együtt a W12-es viselkedése szemre sokkal jobb, mint tegnap.

09:46

Alonso visszavette a vezetést

Nem sokkal korábban Ricciardo taszította le az élről a spanyolt, a kétszeres világbajnok azonban most C2-es keveréken visszavágott és 1:32.339-cel ismét az élre állt. Ezzel a körrel 259 ezreddel javította meg az ausztrál pilóta idejét.

09:48

Vettelt váltóhiba hátráltatja

Tegnap délután Lance Stroll veszített időt elektromos probléma miatt, ma pedig Vettel alatt rostokol a garázsban az AMR21-es. Mint most a csapat közléséből kiderült, váltóhibával szembesültek. „Azon dolgozunk, hogy hamarosan újra pályára küldhessük” – írta a csapat Twitteren.

UPDATE: Sebastian’s car is currently in the garage due to an issue related to the gearbox. We’ve had limited running so far but we’re working to get him back out soon. ???? #F1Testing pic.twitter.com/cXvldwX3PW

— Aston Martin Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) March 13, 2021

09:53

Más alakú lett Hamilton kormánya

Gianluca D’Alessandro szúrta ki a fedélzeti kamerás felvételen, hogy egy kicsit változott a kormány alakja tavalyhoz képest. A Mercedes már használta ezt az alakú kormányt 2020-ban is, de versenyen nem mentek vele.

09:56

Az Aston Martin paravánok mögött dolgozik

Tavaly óta a teszten is tilos takargatni a csapatoknak a garázsokat, ez alól azonban kivétel, ha nagy javítást végeznek, ilyenkor ugyanis olyan alkatrészek is láthatóvá válnának, amelyeket egyáltalán nem szeretnének megmutatni a kíváncsi szemeknek.

09:59

Sainz kicsúszott a Ferrarival

Miután már bemutatott egy megcsúszást a négyes kanyar kijáratán, a gyors hetes kanyarban végleg elveszítette az uralmat az SF21 felett a spanyol pilóta, aki négy keréken csúszva farolt ki az aszfaltozott bukótérbe. Meg nem pördült, de ezt a szett gumit valószínűleg leírta.

10:01
Alonso az élen két óra után

Féltávhoz érkezett a délelőtti négy órás etap, a második óra végén Fernando Alonso áll az élen, mögötte Ricciardo és Sainz következik. A legtöbb kör eddig Hamilton és Cunoda tette meg, mindketten 33-ször értek körbe a bahreini aszfaltcsíkon. A nap eddigi vesztese Sebastian Vettel, aki váltóhiba miatt még csak 6 kört tett meg.

10:07

Latifié a nap második kicsúszása

Majdnem ugyanott, ahol Sainz, mindössze egy kanyarral korábban. Az ő autója is idegesen viselkedett a négyes kanyarból kidfelé, majd a hatosban úgy beszitált, hogy a kanadai inkább egyenesen kiengedte a bukótérbe. Valószínűleg az erős szél játszadozik a pilótákkal.

10:11
Latifi másodszor is kicsúszott

Egy körrel később ismét meggyűlt a baja a pálya ugyanazon szekciójával, és a hetes kanyar kijáratán nagy tempónál keresztbeállította a Williamst, amitől a jobb első gumiból egy jókora darab kiszakadt. Ennek a szettnek is annyi.

GPHÍREK
10:12
Ricciardo állt az élre

Másdszor is letaszította az első helyről Alonsót az ausztrál, aki C3-as gumin ment 1:32.215-ös kört.

10:15

Vászonig kopott a gumi a Williamsen

Ennyire viselte meg az iménti kicsúszás Latifi gumijait.

10:18

Piros zászló, Hamilton a kavicságyban!

Lewis Hamilton megpördült a 13-as kanyarban, majd nem tudott megállni a kavicságyig. Ahogy próbált kijönni onnan, a  W12-es kerekei kipörögtek, az autó pedig a kavicságyban ragadt, a nap első piros zászlós megszakítását eredményezve.

10:22
Megkezdték az autó mentését

Hamilton egy ideig üldögélt az autóban, majd kiszállt, és már azt figyeli, hogy a munkások felkészülnek az autó kimentésére a kavicságyból.

10:25
A szél babrálhatott ki Hamiltonnal

Nagyon hirtelen tört ki az autó hátulja rögtön a befordulás után, ami arra utal, hogy kapott egy jókora széllökést oldalról a W12-es.

10:36
Folytatódik a körözés, Mazepin elfékezett gumival jött ki

Eltakarították a Mercedest, úgyhogy ismét autók lepték el a pályát, Ricciardo, Mazepin, Cunoda és Giovinazzi is kijött. A Haason pedig igen érdekes látványt nyújtott a keményen elfékezett bal első gumi, ilyen rossz állapotban levő abroncson ugyanis nem szoktak menni. Valószínűleg csak lassú körökkel egybekötött rajtgyakorlatokat fog végezni az orosz, így nem tettek fel neki egy új szettet, mivel azokból is limitált mennyiség áll rendelkezésre.

10:39
Cunoda is meglátogatta a bukóteret

A korábbi kicsúszásokhoz képest ez csak egy kisebb kitérő volt, a 11-es kanyart egyenesítette ki a japán, majd az aszfaltozott bukótéren átszáguldva visszatért a pályára.

10:45
Vettel napjának vége?

A német Sky jelentése szerint a négyszeres világbajnok elhagyta az Aston Martin garázsát és elment ebédelni a fizioterapeutájával, ami arra utal, hogy már nem fog autóba ülni délelőtt, és mivel délután Stroll vezet, mára ennyi volt neki a tesztelés.

10:48
Továbbra is nehezek a körülmények

Cunoda fedélzeti kamerás felvételein látszik, hogy az Alpha Tauri is eléggé ideges a szél miatt, a japán versenyző kis híján elveszítette az uralmat az autó felett ugyanabban a kanyarban, amelyikben Hamilton megforgott.

10:56
Apróbb változtatások a Red Bullon

Az idei szezonra megváltozott padlólemez-szabályok következtében ezen a területen a csapatok a szokottnál is többet kísérleteznek, az igazi próbát pedig a pályán tudják elvégezni, hiszen a szélcsatornában nem lehet teljesen pontosan modellezni a körülményeket. A Red Bull szorgosan teszteli is a saját változatát, hiszen ahogy azt Craig Scarborough kiemelte, apróbb terelőlapokat helyeztek el tegnap óta a padlólemezen.

10:58
Mazepin majdnem nekiment Hamiltonnak

A hétszeres világbajnok visszatért a pályára kicsúszása után, de csak poroszkált a felvezető körén, ami váratlanul érte az oroszt. A hatos kanyarban érte utol a Haas a Mercedest, Mazepinnek pedig nagyot kellett fékeznie, hogy ne öklelje fel a címvédőt.

11:04
Ricciardo vezet az utolsó óra elején

Utolsó órájába lépett a teszt második napjának délelőtti szakasza. Az élen továbbra is Daniel Ricciardo áll a McLarennel, mögötte Alonso jön az Alpine-nal. A harmadik helyet viszont már nem Sainz, hanem a C4-es gumin 1:32.541-es időt autózó Latifi foglalja el, aki Mazepin után ma másodikként tette fel a piros oldalfalú Pirelliket. A legtöbb kört Cunoda teljesítette eddig 46-tal.

11:06
Pérez hibázott

A C2-es gumin futott éppen gyorskört a mexikói, amikor a 11-es kanyarban kifogott rajta a hátszél és ki kellett engednie az RB16B-t a bukótérbe.

11:11
Pérez nagyot javult a Red Bull-lal

8 tizedet faragott le koreábbi idejéből és még lila utolsó szektort is ment a mexikói pilóta C2-es gumin, 1:32.478-as körével így feljött a harmadik helyre Ricciardo és Alonso mögé.

11:13

Cunoda is begyorsult

A japán C3-as gumin javult jelentőset és most már az övé a leggyorsabb harmadik szektor. 1:32.769-cel az ötödik helyre jött előre.

GPHÍREK

11:14

Sainz megtankolt etapot megy

Konzisztensen az 1:38-as tartományban köröz a spanyol C2-es gumin, ami arra utal, hogy rendesen van üzemanyag a Ferrariban.

GPHÍREK

11:18

Vettel újra a garázsban, lehet, hogy még láthatjuk

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere azt jelentette, hogy a korai ebéd után a négyszeres világbajnok ismét az Aston Martin garázsában van, úgyhogy lehet, hogy a délelőtti etap hajrájában még pályára tud hajtani.

GPHÍREK

11:24

Nagy a forgalom, mindenki igyekszik a hajrában

Valamivel több mint fél óra van már csak hátra a délelőttből, a csapatok pedig igyekeznek a lehető legtöbb kört megtenni a hátralevő időben. Jelenleg csak Vettel, Hamilton, Pérez és Ricciardo nincs a pályán.

GPHÍREK

11:27

Latifi hibázott a leglágyabb gumin

Szemre a C5-ös, leglágyabb keveréken van kint a kanadai, egy egyéni legjobb első szektor után a 11-es kanyarban azonban elrontotta a körét, amitől szemmel láthatóan ideges lett a pilótafülkében.

GPHÍREK

11:30

Új orrot tesztel a Haas

Az amerikai istálló bevallottan nem igazán fogja fejleszteni az idei autóját, és két zsetonját sem használta fel, apróbb változtatások azonban náluk is vannak, például egy új orr. Ez a tegnap látotthoz képest kapott egy, több másik csapatnál látott palástelemet, valamint rövidebb lett az első szárny tartópillére.

GPHÍREK

11:36

Cunoda is próbára tette a lágy gumikat

C4-es keveréken jött ki a japán és ment két egyéni legjobb szektort, az utolsó viszont nem jött neki össze. Egy keveset így is javítitt, 1:32.684-es idejével maradt az ötödik helyen.

GPHÍREK

11:42

A Mercedes egyelőre nem mutat sokat

Hamilton új C3-as gumin jött ki a pályára, de nem javított az idején, sőt. Úgy néz ki, hogy a címvédő istálló többekhez hasonlóan még nem akarja elárulni a valós tempóját.

GPHÍREK

11:44

Jön Vettel!

Már veszi fel a sisakot a négyszeres világbajnok, az utolsó bő tíz percre így visszatérhet, hogy néhány kört hozzátegyen az eddigi hathoz. Nem ilyen második napról álmodott, az biztos.

GPHÍREK

11:48

Mazepin nem volt messze a bukástól

Giovinazzi előzte őt meg a célegyenes végén, az orosz azonban bennmaradt az Alfa szélárnyékában, a hármas kanyarból kifelé pedig megpróbált visszatámadni, a Haas azonban abban a pillanatban beszitált alatta. Mindez ott történt, ahol Romain Grosjean tavaly horrorisztikus balesetét szenvedte el a Bahreini Nagydíj rajtja után…

GPHÍREK

11:54

Vettel ismét a pályán

Kevesebb mint tíz perce van a német pilótának még egy kis körözésre. Nem túl sok, de ilyen kevés lehetőség mellett minden méter számít.

GPHÍREK

11:56

Piros zászló!

Senki nem csúszott ki, ez egy előre tervezett megszakítás, hogy a pilótáknak az edzés végén a rajtrácson is legyen lehetősége gyakorolni a rajtot. Vettel ment egy egyéni legjobb első szektort, majd a kör végén kénytelen volt a bokszba hajtani.

GPHÍREK

11:57

Vettel hibázott

Megvan az oka, hogy a második szektora miért nem sikerült jól a négyszeres világbajnoknak: a 11-es kanyarban rajta is kifogott a szél, elfékezte magát és kiszaladt a bukótérbe.

GPHÍREK

12:04

Ricciardo zárta az élen a délelőttöt

Megvoltak a rajtgyakorlatok, szépen lassan pedig visszaszállingóznak a pilóták a bokszba. Az első négy óra után Daniel Ricciardo vezet Alonso és Pérez előtt a köridők tekintetében, a megtett kilométerek terén viszont nem ő, hanem Nyikita Mazepin volt a legjobb, aki 76 kört pakolt a Haasba. Az oroszt Giovinazzi követi 73, Alonso 60 körrel.

GPHÍREK

12:14

Hamilton és Vettel a délelőtt két vesztese

De leginkább utóbbi, hiszen gyakorlatilag a teljes délelőtti etapot a garázsban volt kénytelen tölteni, mivel váltóhiba hátráltatta. Lévén már csak fél napja lesz a számára továbbra is szinte teljesen ismeretlen autóban, ez egyáltalán nem ideális a négyszeres világbajnoknak, akinek holnap égető szüksége lesz egy zavartalan fél napra.

Hamilton sem örülhet ugyanakkor, mivel a kicsúszása miatt ő is elesett némi időtől, ugyanakkor a tegnapinál szemmel láthatóan jobban érezte magát a W12-esben, ami pozitívum.

GPHÍREK

12:23

Több mint 70 kép eddig a mai napról

Folyamatosan frissülő galériánkban szemezgethetnek a mai délelőtt legjobb képeiből, köztük az Alpine-t először vezető Alonsóról készültekből.

FORRÁS: FORMULA 1 VIA GETTY IMAGES/2021 FORMULA ONE WORLD CHAMPIONSHIP LIMITED/DAN ISTITENE
GPHÍREK

12:36

Vettelnek nem indult jól az új korszak

A négyszeres világbajnok a tesztelés eddigi egyik, ha nem a legnagyobb vesztese, hiszen tegnap is hátráltatták technikai gondok, míg ma hasonló okokból alig volt a pályán. Nemrég azt fejtegettük, hogy a középcsapathoz igazoló bajnokok és sokszoros futamgyőztesek hogyan teljesítettek a mezőny sűrűjében. Persze Vettel esetében még nagyon korai bármilyen következtetést is levonni, de az elmúlt két nap biztosan nem segített abban, hogy később azok közé tartozzon, akik egy fokkal alacsonyabb szinten újra magukra találtak.

GPHÍREK

12:39

Így fest Hamilton és Bottas sisakja

Már mindketten pályára léptek az elmúlt másfél nap során, így mindenki láthatta az idei fejvédőjüket. Ám a Mercedes Twitter-csatornájának jóvoltából most közelről is meg lehet tekinteni a két sisakot.

GPHÍREK

12:45

Ricciardo szinte ugyanolyan kört autózott

Ricciardo a tegnapi naphoz hasonlóan ezúttal is az élen zárta a délelőtti etapot. Sőt, az ausztrál pilóta neve mellett látható 1:32.215 szinte pontosan megegyezik a pénteki eredményével. Akkor ugyanis mindössze 12 ezreddel gyorsabban ért körbe a pályán.

GPHÍREK

12:50

Pérez biztatóan kezdett

A mexikói pilóta a mai napon hivatalos F1-es eseményen is bemutatkozhatott a Red Bull volánja mögött. Az első órákban inkább a táblázat második felében kellett keresni a nevét, de a szünetre feljött a 3. helyre. Meglátjuk, hogy Verstappenhez hasonlóan ő is az élre kerül-e a délután folyamán.

Folytatjuk!

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Itt az autó, amivel Sebastian Vettel igyekezhet borsot törni a versenytársak orra alá – videók

Géza

Bottasé a pole pozíció, Hamilton az 5. helyről rajtolhat Austinban

Géza

Ezért tette oda magát Hamilton a szezonzárón tét nélkül is – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!