3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldHamarosan újranyithatnak a kínai mozik, Harry Potter is érkezik

Hamarosan újranyithatnak a kínai mozik, Harry Potter is érkezik

Miközben Európában és Amerikában éppen bezárják a mozikat a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések miatt, és sorra jelentik be, melyik nagy filmfesztiválok maradnak el, legutóbb például a cannes-i filmfesztivált törölték, a pandémia kiindulópontjának számító Kínában éppen azon dolgoznak, hogy március végén újraindítsák a mozikat, írta a Deadline.

A lap most arról is beszámolt, hogy a Warner Bros. rögtön be is jelentette: a Harry Potter és a bölcsek köve című film 4K, 3D remaszterelt változatával megjelennének az újranyitó kínai piacon. Hogy a Kínában nagyon népszerű varázslótanoncokról szóló film újrafényezett változatának a kínai holdújév, vagyis január óta zárva tartó és a remélhetőleg a következő hetekben magához térő kínai mozihálózatban mikor lesz a bemutatója, egyelőre nem tudni, de a Warner a hivatalos Weibo-oldalán már közzétette a film kínai feliratos plakátját,

A varázslat érkezik!

beharangozó szöveggel.

harry-potter-china-rerelease-poster-600

 

kínai mozik újranyitásánál azt tervezik az üzemeltetők, hogy két hullámban próbálják visszacsalogatni a látogatókat a színházakba. Első körben március végéig kínai blockbusterek kerülnének ismét a vászonra, mint például a 2019-es sci-fi, a Vándorló föld (The Wandering Earth) vagy a Wolf Warrior 2. A legtöbb üzemeltető azt tervezi, hogy az ekkor befolyt bevételeket teljes egészében a kasszában hagyják, hogy ismét erőre tudjon kapni a két hónapra teljesen leállított ágazat.

A következő hullámban pedig olyan Hollywoodból érkező filmeket nézhetnének a kínai mozilátogatók, amiknek a vetítését leállították korábban; például az 1917, a Jojo Nyuszi vagy a Sonic, a sündisznó is látható lesz majd várhatóan április közepe és vége között.

Az amerikai filmek közül az első valóban megerősített cím a Harry Potter és a bölcsek köve, ami várhatóan a tengerentúli filmek első turnusában érkezik majd a kínai mozikba.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work