13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekHamarosan hivatalos lesz a hatodik íz!

Hamarosan hivatalos lesz a hatodik íz!

Bár még az sem elterjedt, hogy van hivatalosan elismert ötödik íz, a legfrissebb tanulmányok szerint hamarosan hivatalosan elismert lesz a hatodik íz is.

Mindenki által ismert a négy alapíz? Az édes, a sós, a savanyú és a keserű.

Az ötödik alig ismert íz az unami, a hatodik elismert íz amit az ember érzékelni tud pedig a zsíros íz lehet. Az umamit főleg a keleti konyhából ismerhetjük, a japán eredetű szó jelentése pedig húsos, erős, illetve csípős.

hirmagazin_2015-08-05_121608

A Chemical Senses nevű szaklapban közölték azt a tanulmányt, melyben az oleogustust, vagyis a „zsír ízének” latin megfelelőjét nevezték meg az új íznek. Egy új íz elkülönítéséhez arra van szükség, hogy a kutatók megtalálják az érzékeléséhez szükséges receptorokat az ízlelést végző szervekben. Ha kimutatják a molekulát, amit a receptorok érzékelnek, akkor máris elfogadásra kerül az adott íz.
Azt már korábban is kimutatták, hogy a zsír ízét tudjuk érzékelni, éppen ezért 2005 óta folyamatosan kutatják ezt a területet. Vita eddig abból adódott, hogy vajon az emberek tényleg képesek-e megkülönböztetni a zsír ízét más ízektől, ugyanis sokak szerint a zsírt főleg az olajos, ragadós érzésről ismerjük fel, amikor a szánkba kerül, nem feltétlenül az ízéről. Rick Mattes táplálkozástudományi szakember az alábbiakat nyilatkozta a témában: „Ez adja a krémességet, a viszkozitást, a gazdagságot, és még egy halom jelzőt, de ezek egyike sem az íz része.”

hirmagazin_2015-08-05_121555
Az új tanulmányból az is kiderül, hogy a 28 különböző mintát megkóstoló alanyok közül, több mint a fele helyesen választotta ki azokat a mintákat, melyekben valóban volt zsír, úgy hogy a minta semmilyen más tulajdonsága nem utalt erre. A tanulmány szerint a nagy mennyiségben fogyasztott zsír a arra utasítja a szervezetet, hogy hagyja abba az evést, ugyanakkor kisebb mennyiségben és jól eldolgozva segíthet más ízek kiemelésében, vonzóbbá téve ezzel bizonyos ételeket, például a csokoládét vagy a bort. Ennek tudatában nem meglepő, hogy szinte minden készétel tartalmaz zsiradékokat. – írta az index.hu.

Forrás: hir,ma

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work