13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeHírekÉletmódHalott rendező nevében adott sajtónyilatkozatot Friderikusz Sándor – kegyeletsértése sokba kerülhet..

Halott rendező nevében adott sajtónyilatkozatot Friderikusz Sándor – kegyeletsértése sokba kerülhet..

A médiaszövetség vizsgálatot követel Friderikusz Sándor ügyében

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség reméli, hogy a Magyar Újságírók Országos Szervezete (MÚOSZ) ezúttal megpróbál végre nevéhez méltóan viselkedni, és vizsgálatot indít a Friderikusz Sándor körül kirobbant botrány miatt. Mint ismert, a televíziós egy magát a sajtósának nevező munkatársa egy tavaly elhunyt televíziós rendező nevében küldhetett választ az egyik bulvárlapnak. A Blikk munkatársa közben a 168 Órának elmondta: szerinte akár kegyeletsértést is elkövethetett Friderikusz, akinek többé nincs helye a médiában.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség őszintén reméli, hogy Virág Márton, a Blikk újságírója célt ér a felhívásával, s ennek eredményeként az utóbbi időben csak a vagyona felélésével foglalkozó MÚOSZ ezúttal megpróbál végre nevéhez méltóan viselkedni, és vizsgálatot indít a Friderikusz Sándor körül kirobbant botrány miatt

– írta lapunknak eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Hozzátették: kíváncsian várják azt is, hogy a rendszerváltoztatás után szinte kizárólag baloldali újságíróknak odaítélt Pulitzer-díjat, valamint az 1997-ben kapott Toleranciadíjat megtarthatja-e az egykori tévés személyiség.

A közlemény emlékeztetett: a Media1 főszerkesztője szerint erős a gyanú, hogy Friderikusz egy, magát a sajtósának nevező munkatársa egy tavaly elhunyt televíziós rendező nevében küldött választ az egyik bulvárlapnak. Friderikusz azóta sem cáfolta a feltételezéseket, de bosszúhadjáratnak titulálta az állítást.

„Szövetségünk elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ilyen súlyos etikai ügy ne maradjon felderítetlenül, akármilyen múltú vagy tekintélyű médiaszereplőről legyen is szó. Helyeseljük Virág Márton szándékát, s csatlakozunk hozzá: vele együtt várva el, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, ha már hivatalból nem indított vizsgálatot, legalább most tegye ezt meg” – nyomatékosította álláspontját a médiaszövetség.

Leszögezték, hogy elvárják a szakmai szervezetektől, akármilyen oldalon is állnak, hogy alapos és hiteles eljárást folytassanak le, és amennyiben bebizonyosodik a súlyos szakmai és emberi vétség, hozzák meg a szükséges intézkedéseket és zárják ki maguk közül az elkövetőt, akárkiről legyen is szó.

A Media1 szakportál hívta fel a figyelmet arra, hogy nem tisztázott Friderikusz Sándor sajtósának a személye, miután sajtónyilatkozatot adott a Blikk című napilapnak. A lap feltárta, hogy Csenterics Ágnes néven egyetlen sajtós sem ismert Magyarországon, miközben Csenterics Ágnes néven széles körben ismert egy rendező, ám ő tavaly elhunyt.

A szakportál azt írta: „Ezért nagyon nagy esélyét láttuk, hogy a meglehetősen furcsa, nem egy profi sajtósra valló nyilatkozatot maga Friderikusz Sándor adhatta a Blikknek, csak épp a halott rendező nevét felhasználva.” A Média1 kutatómunkája szerint az állítólagos „sajtós” Csenterics Ágnest például a Facebookon, a legnagyobb szakmai portálon, a LinkedInen, Instagramon, Tiktokon, a telefonkönyvben sem lehetett megtalálni. Nem ismerik újságírók és kommunikációs szakemberek (pr-esek) sem, az RTL munkatársai sem ismerik, de még Máté Krisztina – Friderikusz Sándor RTL-es műsorának, az Életünk történetének a producere – sem halott arról, hogy állítólag van Friderikusznak sajtósa, pláne ilyen néven, mint a tavaly elhunyt rendezőé, akinek a nevében küldte a nyilatkozatot a Blikknek a produkció.

A lap felkereste Friderikusz Sándort is, aki a portálnak nem reagált, majd egy YouTube-on és Facebookon közzétett videóban a Media1.hu-t és főszerkesztőjét, Szalay Dánielt kezdte el meglehetősen személyeskedően támadni, miközben nem adott érdemi magyarázatot a történtekre. Ráadásul a közel ötperces monológban nem cáfolta meg, hogy Csenterics Ágnes nevével küldött ki nyilatkozatot, és nem tisztázta, hogy létezik-e Csenterics Ágnes néven sajtósa vagy sem, de az ügyet lezártnak tekinti.

A tavaly elhunyt Csenterics Ágnes televíziós rendező néhai férjének lánya, Fellegi Mária, az RTL Magyarország nyugalmazott volt vezető vágója felháborodottan beszélt a Media1.hu-nak arról, hogy átgondolják, tegyenek-e jogi lépéseket Friderikusz ellen.

– Nem tudom felfogni, hogy Sanyi ezt tette Ágnes emlékével, nem értem, hogyan juthatott odáig, hogy a 2015-ben eltemetett édesapám, Fellegi Tamás újságíró halott, tavaly decemberben eltemetett feleségének nevével (Csenterics Ágnes) visszaélt. Sanyival a családomnak 1975 óta volt kapcsolata. Miért teszi ezt velünk? Nem értem ezt az egészet, nem értem Sanyi indítékát sem – mondta a Media1.hu-nak Fellegi Mária. Mint kiderült, az asszonynak az RTL Magyarország volt az utolsó munkahelye, mielőtt nyugdíjba vonult, ahol Friderikusz Életünk története című műsora is látható jelenleg. Fellegi vágóként dolgozott, azt is mondta, ő maga már az MTV-ben is dolgozott együtt Friderikusszal, az öccse pedig tanította Friderikuszt a jogi egyetemen, tehát a műsorvezető jól ismerte az egész családot.

Az ügy friss fejleménye, hogy Virág Márton, a Blikk munkatársa a 168 Órának azt nyilatkozta,  szerinte akár kegyeletsértést is elkövethetett Friderikusz, akinek véleménye szerint többé nincs helye a médiában.

A 168 óra ugyanakkor kiemelte, hogy Virág Márton ezt a nyilatkozatát nem a Blikk munkatársaként, hanem mindössze „dühös újságíróként” tette nekik. Virág – bár nem tagja a szervezetnek –, de kérni fogja a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy foglaljon állást az ügyben, mert szerinte súlyos emberi és szakmai hibát követett el Friderikusz Sándor – olvasható a 168 óra cikkében.

„Mélységesen felháborítónak tartom, hogy Friderikusz egy halott ember nevével visszaélt. Nem vagyok benne biztos, hogy nem követett el kegyeleti jogsértést” – fogalmazott Virág Márton.

Hozzátette: amikor Friderikusz „Szalay Dániel-féle” újságírókról beszél, akkor az újságírás alapjait kérdőjelezi meg, hiszen Szalay Dániel csak azt tette, ami a sajtó feladata, amikor utána járt, hogy létezik-e az a személy, aki a sajtónak nyilatkozott.

Az újságíró azt is kifejtette, hogy szerinte abban a videóban, amiben Friderikusz reagál a produkcióját ért vádakra, „maszatol”, ahelyett, hogy tisztázná, ki írta és küldte el a Blikknek Csenterics Ágnes nevével a nyilatkozatot, személyeskedésbe megy át.

„Abban a pillanatban, amikor kitette azt a videót, ledöntötte a saját szobrát. Ilyen jelenségnek nincs helye a médiában” – közölte véleményét a Blikk főmunkatársa.

„Nagyon súlyos emberi és szakmai hibát vétett a Pulitzer-díjas Friderikusz, aki nem méltó a Pulitzer-díjra. Ez a kéregetés a Damu Roland szintje, csak ő adja hozzá a nevét és az arcát. Az pedig már a Damu Roland szintje alatt van, hogy egy halott ember nevével visszaél” – fejtette ki Virág Márton.

Borítókép: RTL Klub/sajtószoba

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem