5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekHalfesztivál Szegeden

Halfesztivál Szegeden

forrás: MTI

Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál három napja alatt jövő péntektől vasárnapig; szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.

16056

Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács, a fesztivál ötletgazdája elmondta, a programok fő helyszíne idén is a Huszár Mátyás rakpart lesz, ahol felállítják azt a több száz literes óriás bográcsot, ahol a szegedi hallé fő majd. A három napra a szervezők csaknem hetven mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki.

A mesterszakács szerint a jó halászlé titka a jó alaplé, amelyhez többféle hal csontját és fejét kell felhasználni. Emellett fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű fűszer, vagyis a szegedi paprika és a makói vöröshagyma.

A fesztivál kiemelt feladata a halfogyasztás népszerűsítése. Míg húsz évvel ezelőtt évente fejenként átlagosan nem egész három kilogramm halat ettek a szegediek, ma már nyolc-kilenc kilogramm körül fogyasztanak.

Szombaton a Partfürdőn is várják majd az érdeklődőket. A Tisza újszegedi oldalán mindenki saját halászlevét főzheti majd. A huszadik alkalommal megszervezett fesztiválon amatőr- és mesterszakácsok, családi és vállalati csapatok, a politika, a közélet és a sport képviselői vállalkoznak arra, hogy bemutassák halléfőző tudományukat.

A rendezvény több kísérőprogramot is kínál. Újdonság, hogy a fesztiválon lesz látható a Szegedi Nemzeti Színház musical- és operettgálája.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work