11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEzotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyításokHaldoklókat gyógyít a gumiabroncsgyárban dolgozó Ferenc

Haldoklókat gyógyít a gumiabroncsgyárban dolgozó Ferenc

Isten szónokának hiszik és videókon örökítik meg a kunszermiklósiak Ferenc megmozdulásait…

Jó ideje suttognak már a Bács-Kiskun megyei város új vallási gyülekezetéről. A vezetőjüket, aki egy gumiabroncsgyárban dolgozik, Isten szónokának hiszik, és videóban örökítik meg a csodatéteményeit.

Egy nap itthon sírtam és imádkoztam, hogy történjen valami. Akkor beszéltük meg a családommal, hogy minden héten összejövünk imádkozni, mert fájt, hogy nem tudom a hitemet megosztani mással.

Mi­kor prédikálok, egy belső hang diktálja, mit mondjak az embereknek. Ilyenkor Isten beszél belőlem a hívekhez

– mondta a Borsnak Ferenc, majd kitért arra is, hogy milyen csodákat tesznek kézrátétellel, ahol az átéltek hatására gyakran összeesnek az emberek.

Kunszentmiklóson ez az egyetlen élő gyülekezet, ahol Isten szelleme működik, és vannak csodák, gyógyulások. Itt megtérnek a kábszeresek, alkoholisták, tolvajok. Kézrátétellel gyógyítok akár rákot is, a Teremtő által. Mikor hittel odaállunk egy beteghez, és ráteszem a kezemet, Isten szelleme betölti az embert, és Jézus által csodák történnek – magyarázta módszere lényegét a kétgyermekes családapa, aki legnagyobb csodájaként egy haldokló asszony megmentését említi.

Az ilyen gyűlésekről, közös imádságokról videókat is feltöltenek a Facebookra a hívek, és gyakran kihallatszik kántálás közben, hogy érthetetlen szavakat mormol a prédikátor.

Ez egy olyan jelenség, amikor az embert tetőtől talpig betölti Isten szelleme, és ilyenkor a nyelvében is változás történik. Olyan szavakat ejtek ki ebben az eksztázisban, amiket még soha. Ez lehet héber, arámi, olasz, francia, de létezik egy olyan is, hogy mennyei nyelv, amit senki sem ért – árulta el a csoport vezetője, aki reméli, gyermekei továbbviszik munkásságát.

Egy ötéves kislányom és egy tízéves kisfiam van. Remélem, egy nap ők vezetik majd a gyülekezetemet. A kisfiamat már megkereszteltük.

Ferenc egyébként kertjük gumimedencéjében kereszteli meg betért híveit…

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció!

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem