6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök

Halálzóna – videó

2019 októberében hazánkba is megérkezik az Egyesült Államokban nagy sikerrel vetített Halálzóna című sorozat.

A Julianna Margulies főszereplésével készült izgalmas thriller az Ebola-vírus terjedését mutatja be a tengerentúlon.
Az Ebola-vírust az USA területén először 1989-ben, egy Washington melletti kutatóintézetben mutatták ki csimpánzok szervezetéből. A kórral, melynek akkoriban nem volt ellenszere – és amelybe a fertőzöttek 90 százaléka belehalt – egy bátor tudósokból és katonákból álló csoport szállt szembe Dr. Nancy Jaax alezredes vezetésével. A National Geographic Halálzóna című sorozata Richard Preston azonos című bestsellere felhasználásával tárja elénk az ebolával vívott harc drámai krónikáját.

„Az ebolának többféle törzse létezik, de 1989-ben a zairei Ebola-vírustól rettegtek leginkább. Richard Preston könyve is ezen alapszik, mivel a betegség tíz esetből kilencszer halálos kimenetelű. Túl sokat hallottam a vírusról ahhoz, hogy valaha is legyen még egy nyugodt éjszakám” – nyilatkozta az Emmy- és Golden Globe-díjas Julianna Margulies, aki a történet főhősnőjét, Dr. Nancy Jaax alezredest játssza a sorozatban. A további szerepekben többek között Noah Emmerich-kel és a Trónok harcából is ismert Liam Cunningham-mel találkozhatunk.

A Halálzóna 1989-ben játszódik egy virginiai kutatóintézetben, ahol Nancy Jaax (Julianna Margulies) alezredes épp egy gyanús szövetmintát vizsgál. Nancy-nek az ösztönei és a tapasztalatai azt súgják, hogy ezúttal nem egy egyszerű fertőzésről van szó, ezért tudományos nyomozásba kezd az igazság kiderítése érdekében. Nincs könnyű dolga, mert bár a mentora Dr. Wade Carter (Liam Cunningham) és kutatóorvos férje Jerry Jaxx (Noah Emmerich) kiállnak mellette, kollégái szkeptikusak a munkájával kapcsolatban, és nem érzik át a helyzet súlyosságát.

Peter Jahrling virológus professzorral (Topher Grace), Nancy heves vitákat folytat a követendő stratégiát illetően, de kitartó munkával végül sikerül a halálos vírus jelenétét kimutatnia, így a kutatók és a hadsereg egyaránt akcióba lendül, hogy a pusztító járvány kitörését megakadályozzák az Egyesült Államokban.

„Egy hihetetlenül fontos és aktuális történetről van szó. Ugyan az események 1989-ben játszódnak, jelenleg is tombol egy ebola-járvány Afrikában. A kutatók a mai napig hatalmas erőfeszítéseket tesznek a vírus megfékezése érdekében” – nyilatkozta Liam Cunningham.

A sorozat rövid szegmensek erejéig az 1970-es évekbe is visszatekint, hogy megmutassa, miként azonosították be, tanulmányozták és kísérelték meg visszaszorítani az ebolát Afrikában. De vajon az ott szerzett tapasztalatok alapján sikerülhet-e megakadályozni a betegség elterjedését a többi kontinensen? A Halálzóna egy izgalmas, tudományos thriller, mely az emberi sorsokat és drámákat középpontba állítva mesél el egy megrázó, sajnos ma is aktuális történetet.

A Halálzóna című sorozatot október 13-tól vasárnaponként 22 órakor dupla epizódokkal vetíti a National Geographic.

ng

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work