Főoldal > Hírek > Főhírek > Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó > Halálos kimenetelű baleset miatt lezárták az M3-as autópályát, Kerekharasztnál (frissítve)

Halálos kimenetelű baleset miatt lezárták az M3-as autópályát, Kerekharasztnál (frissítve)

Hirdetés

Torlódásra számíthatnak az arra közlekedők. (2018. 07. 12., csütörtök, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kerekharaszt közigazgatási területén, lakott területen kívül, az M3-as autópálya jobb pályatest 48-as kilométerszelvényénél 2018. július 12-én 15 óra 25 perckor – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – négy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött össze, és további egy tehergépjármű érintett volt a balesetben.

Az ütközés következtében az egyik tehergépjármű vezetője, egy 44 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, és további egy személy sérült.

Az érintett pályaszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a bagi lehajtónál terelik le a pályáról a forgalmat.

A műszaki mentés idején – akár hosszabb kerülő út választásával – ajánlott  az M3-as autópálya fővárosból kivezető,  illetve a 3-as főút, Gödöllő térségében lévő szakaszát elkerülni.

Kérjük az arra közlekedők türelmét és fokozott figyelmét!

Forrás: police.hu

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: