17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségHalálos járvány közelít hozzánk

Halálos járvány közelít hozzánk

Minden háziorvosnál elérhetőek lesznek az influenza elleni ingyenes oltóanyagok – írja a Magyar Idők.

Bár még a szakemberek szerint sem lehet biztosan tudni, milyen lesz idén az influenzaszezon, ha a jelenleg Ausztráliában tomboló járvány Európát is eléri, akkor sokan megbetegszenek majd. Az ötödik kontinensen szeptember eleje óta több mint 130 ezer új influenzás beteget regisztráltak, és a járvány már száz halálos áldozatot követelt – írja a lap.

Az influenza megelőzéséhez 1,3 millió adag oltóanyagot biztosít az állam térítésmentesen a vírus által leginkább veszélyeztetettek, vagyis a 60 év felettiek, bizonyos krónikus betegségekben szenvedők (asztmások, daganatos, szív-, érrendszeri, máj- és vesebetegek), a várandósok, továbbá az egészségügyi és a szociális intézményekben dolgozók számára.

A vakcinákat a napokban minden háziorvoshoz eljuttatják, amit érdemes is kérniük az érintetteknek, hiszen a vírus a szövődmények révén akár rövid időn belül halálhoz vezető állapotot is előidézhet.

Az Európai Unióban évente 25 és 100 millió között van az influenzában megbetegedettek száma, és a járvány 38 ezer áldozatot követel. Az elhunytak több mint 90 százaléka 65 éven felüli és/vagy krónikus beteg, ezért az Európai Unió Tanácsa 2009-ben ajánlást adott ki, hogy az idősebb korosztályok és a krónikus betegségben szenvedők 75 százaléka kapja meg az influenza elleni védőoltást. A helyzet azonban itthon neromlott azóta: az előző szezon előtt Magyarországon alig 700 ezer oltást adtak be, míg korábban egymilliónál is többen éltek a védőoltás lehetőségével.

Forrás: inforadio

Képek: szeged, blikk, life

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work