7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Halálos baleset

Egy 65 éves helyi nő vesztette életét a balesetben. (2018. 09. 21., péntek, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. szeptember 21-én 7 órakor Kiskunfélegyházán halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 65 éves helyi nő közlekedett egy kerékpárral a Liget utcával párhuzamosan kialakított kerékpárúton. Az I. köz kereszteződésében jobbra szándékozott kanyarodni, ezért át akart kelni a Liget utca úttestjén.

A helyszíni szemle adatai szerint azonban a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget az úton egyenesen haladó Mercedes személyautónak, ezért összeütköztek. A baleset során a biciklit hajtó asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek!

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work