13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírek„Hála, köszönet és megbecsültség” – az ápolókat ünnepelték

„Hála, köszönet és megbecsültség” – az ápolókat ünnepelték

Világszerte az elmúlt héten ünnepelték az ápolók hetét, amelynek az a célja, hogy felhívják a figyelmet az ápolók kiemelkedő szerepére a társadalomban.

hirma

Magyarország idén először csatlakozott a sorozathoz, így az ország egészségügyi intézményeiben díjátadó ünnepségeket, konferenciákat és előadásokat szerveztek. A fórumokon kiemelt figyelmet kapott a betegutak átláthatósága, a betegbiztonság, valamint a jól képzett utánpótlás.

Mint kiderült, az egészségügyi intézmények nemcsak megszerezni, hanem megtartani is igyekeznek a jól képzett ápolóikat.

Komoly tényező a társadalmi megbecsültség

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a hálából, illetve a köszönetből, valamint ápolókból is kevés van ma Magyarországon.

„Szakmai köztestületként elsősorban objektív adatokhoz fordulva emeljük fel a hangunkat az ápolói létszám helyzetének az alakulása miatt. A társadalmi megbecsültség egy komoly tényező annak érdekében, hogy vonzóvá lehessen tenni ezt a szakmai területet” – hangsúlyozta Balogh Zoltán.

„Ha a társadalmi megbecsültség megvan, akkor sokkal több fiatal választja ezt a jeles pályát életcéljául” – fűzte hozzá.

boon

Magyarország 1982 óta ünnepli az ápolók nemzetközi napját

Balogh Zoltán arról is beszélt, hogy a szakma története a régmúltra tekint vissza, Florence Nightingale brit ápolónő volt az, aki megszervezte a hadisérültek ellátását a krími háború idején, az akkori anyakirálynő felkérésére.

Florence Nightingale halála után az Ápolók Nemzetközi Tanácsa az 1900-as évek harmadik évtizedétől kezdve ünnepli az ápolók nemzetközi napját – közölte.

Magyarország 1982 óta ünnepli az ápolók nemzetközi napját, az akkori magyar kórházszövetség ápolási szakbizottsága 1981-ben csatlakozott a nemzetközi szervezethez, és vette át ezt a hagyományt – tette hozzá.

Az ápolók hetével azt fejezte ki a nemzetközi szervezet, hogy legalább egy hét legyen az az időpont, amikor ünnepeljük az ápolókat – mondta Balogh Zoltán.

Évről évre érződik a szakemberek hiánya

Megjegyezte: ahhoz, hogy a legfejlettebb gazdasági mutatókkal rendelkező országok átlagát elérjük, 26 ezer ápolási szakembert kellene felvenni. Körülbelül 4-6 ezer ápoló azonnali felvételével lehetne ellátni a minimális szintű szolgáltatást – vélekedett.

Vannak olyan intézmények, ahol akár 10-15 százalékos a szakdolgozók hiánya, körülbelül 53-54 ezer ápolói szakember dolgozik ma Magyarországon az alapellátásban, a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátás területén – közölte Balogh Zoltán.

Ezen szakemberek hiánya évről évre érződik, évente körülbelül egy átlagos magyar kórháznak a szakemberállományával kevesebben dolgoznak – tette hozzá.

Mészáros Magdolna, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja elmondta: Gyulán és Békéscsabán négy ápolóképző intézet van, amelyből három szakképzést nyújt, egy pedig diplomás ápolói végzettséget. „Az elmúlt években sajnos azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb fiatal választja ezt a pályát, és egyre nehezebb visszapótolni a megüresedett állásokat” – közölte.

Forrás: 180 perc, M1 Hiradó

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem