Image default

Szerdán jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor elrendeli, hogy IV. kerületben, a Árpád út 124–126. szám alatti ingatlanon munkásszállás kerüljön kialakításra.

Már tavaly novemberben eljutott egy olyan minisztériumi előterjesztés a hvg-hez, ami szerint a kormányhatározatban megjelölt helyen, vagyis a korábbi Árpád Úti Kórház területén lévő épületben jöhetne létre egy 150 fő ellátásra alkalmas hajléktalanotthon.

Azok kerülnének ide, akik koruk, egészségi vagy mentális állapotuk miatt nem képesek az önellátásra, illetve tartós ápolásra szorulnak. Most egyébként országosan csak 446 férőhely van a legsúlyosabb állapotban lévő emberek ellátására.

Bár a lap akkor arról írt, hogy a beruházás teljes becsült költsége így összesen 270,9 millió forint lenne, az otthon fenntartása pedig évente 97,7 millió forintba kerülne, a most megjelent kormányhatározat  1,3 milliárd forintot különít el az idei költségvetésből a szálló tervezésére és kivitelezésére.

mti

Hasonló hírek

Autómegosztó szolgáltatást indított a Mol

Géza

Épületen, gépen végzett felújítás, karbantartás elszámolása

Géza

Deutsch: A digitális iparág a következő évek gazdasági fejlődésének motorja lesz

Edit