7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTartalomFalvak, városok múltjaHajdúböszörmény a középkorban

Hajdúböszörmény a középkorban

A város a nevét a hajdúkról és a böszörményekről kapta. A böszörmények muzulmán vallású bolgár-török nép, akik a honfoglalókkal együtt érkeztek a vidékre. Az Árpád-korban a böszörmények kereskedelemmel foglalkoztak, de a tatárjáráskor kipusztultak.

Böszörmény a nyírségi izmaeliták központja volt. A falu a tatárjárás során elpusztult. A XII-XIII. században újra benépesült és valamikor 1290-1322 között a debreceni uradalom része lett. 1325-ben vásártartási jogot kapott. Mezővárosi rangját (oppidium) 1410-ben, Zsigmond uralkodása alatt kapta.

A debreceni uradalom tartozékaként előbb Brankovics György, majd a Hunyadiak, később, a XVI. sz. elején a Báthori család tulajdonába került. Böszörmény fejlődését 1552 után a török megjelenése megakasztotta. A város híres településszerkezete a XV. századra lényegében kialakult. Később ezt vették át a hajdúk és alkalmazták a katonai jellegű település újabb igényeihez.

Hajdúböszörmény nevében a hajdú előtag egy, a XV. sz. utolsó évtizedeiben kialakult, a nagyarányú állattenyésztéshez és kereskedelemhez szükséges pásztor, illetve hajtó (hajdú) rétegre utal. E hajtó-pásztor népesség a pásztorkodás mellett a fegyverforgatáshoz is kitűnően értett. Helyzetük a XV. sz. végén a marhakiviteli törvény miatt válságosra fordult. Az egzisztenciálisan veszélybe került hajdúk jobbágynak visszamenni nem akartak, szabadcsapatokba szerveződtek. Az egykor tisztán pásztorfoglalkozást űző hajdúk fokozatosan pásztor-katonákká lettek, majd a XVI. sz. második felétől a hajdú név már egyértelműen katonafoglalkozást fejezett ki.

Legnagyobb történelmi szerepüket Bocskai István szabadságküzdelmében játszották. Részvételük a Bocskai-szabadságharcban nemcsak a felkelés katonai kimenetelét döntötte el, hanem a hajdúság sorsát is. A korábban társadalmi feszültséget támasztó hajdúságot Bocskai a győztes álmosdi csata után letelepítette, és 1605. december 12-én kelt kiváltságlevelével nemesi sorba emelte őket.

A nemesítéssel együtt birtokokat is adományozott, melyek között Böszörmény nem szerepelt (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadház, Vámospércs, Sima, Vid).

Cím: Hajdúböszörmény Bocskai tér 1.
Tel: +36 (52) 563-200
E-mail: [email protected]
Web: www.hajduboszormeny.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner