17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárHáború a bíróságon: Hódi Pamela elvenné a felügyeleti jogot Berki Krisztiántól

Háború a bíróságon: Hódi Pamela elvenné a felügyeleti jogot Berki Krisztiántól

A modell kizárólagos felügyeleti jogot szeretne gyakorolni a közös lányuk, Nati fölött, és azt akarja, hogy Berki csak kéthetente láthassa a gyereket.

Csütörtökön tovább folytatódott Hódi Pamela és az egykori Fradi-vezér közös gyermeke felügyeleti jogának és gyermektartási díjának tárgyalása. Ezúttal a felek házastársait hallgatták ki tanúként a bíróságon.

„Egy ilyen ügyben minden esetben a gyermek érdekeit szem előtt tartva kellene eljárni, korábban már született megállapodás (kialakult egy gyakorlat) a felek között, hiszen a kapcsolattartás évek óta oly módon működik, hogy kéthetes időtávot vizsgálva 60-40, olykor 50-50%-ban van a gyermek egyik, illetve másik félnél.”

 

Berki megküzd Nati felügyeleti jogáért

Berki megküzd Nati felügyeleti jogáért (Fotó: Ripost)

 

„Ez a kapcsolattartás egyébként tökéletesen megfelel mind a gyermek, mint ügyfelem érdekének. Ezt a megállapodást rúgná fel a felperesi kereset, mivel ezt a kapcsolattartási időt kívánná jelentős mértékbe megvonni az édesapától. Az édesanya elmondta a meghallgatáson, hogy a kialakult helyzetet egy harcnak, háborúnak fogja fel, ami a gyermek szempontjából szerintem nem előnyös. Mindkét fél alkalmas arra, hogy a gyermeket nevelje, és a gyermek érdeke a folytonosság lenne, ami már kialakult a feleknél” – mondta a Borsnak Berki Krisztián jogi képviselője, dr. Szkalka Tamás.

A Bors elérte a tárgyalás után az egykori Fradi vezért is, aki megerősítette: kész megküzdeni kislányáért.

„Nati négy éves kora óta egy működő, számára biztonságot nyújtó rendszerben nőtt fel. Korábban az édesanyjánál 60, a mi családunkban 40 százalékban határoztuk meg a tartózkodását, ez az elmúlt két évben fele-fele arányra változott.”

„Ezért ért váratlanul minket, hogy Pamela ettől nagymértékben el kíván térni, és azt akarja, hogy kéthetente csupán két napot tölthessen velem és születendő kistestvérével. Kislányommal is egyeztettem, aki mindkét szülőjét egyformán szereti, ezért nem tesz különbséget a két család között. Apai felelősségem mindent megtenni azért, amit ő szeretne” – mondta határozottan Krisztián, akit állítása szerint Mazsi is teljes vállszélességgel támogat.

A Bors megkereste az édesanyát Hódi Pamelát is, aki írásban reagált az érdeklődésünkre.

„Amíg nincs jogerős ítélet, nem nyilatkozom az ügy folyamatáról, és egyben magánéletünk ezen szakaszáról. A későbbiekben pedig megfontolás tárgyává teszem” – fogalmazott.

Úgy tudni, hogy az ügy következő tárgyalása decemberben várható, ám nem valószínű, hogy még idén ítéletet hirdetnek.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work