11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekHa nem vigyáz, az albérlő kitúrhatja a lakásából - ez jelenthet védelmet

Ha nem vigyáz, az albérlő kitúrhatja a lakásából – ez jelenthet védelmet

forrás: M1/Kosár

Volt, akinek csak másfél év után sikerült bejutnia a lakásába, noha időközbenmár a bejárati ajtót is leszedte. De olyan bérlő is akadt, aki közölte: a Jóisten neki rendelte az ingatlant, a tulajdonosnak pedig az a sors íratott meg, hogy fizesse helyette a rezsit.
Kockázatos üzlet a lakásbérlés és –kiadás. Előfordul, hogy a tulaj inkorrekt a bérlővel, vagy pedig az nem fizet rendesen, tartozást halmoz fel, és lehetetlen kitenni. Hogy kinek meddig tartanak a jogai, azt a két fél sokszor merőben másképp látja.
Az M1 fogyasztóvédelmi magazinjában megszóló férfi végső elkeseredésében már a lakása ajtaját is leszerelte, csak hogy távozásra bírja hónapok óta nem fizető bérlőit, mégsem távoztak. Másfél éves huzavona után nemrég sikerült bejutnia a lakásába. A bérlők közel kétmillió forintnyi tartozást halmoztak fel, és a lakást is teljesen fel kell újítani. A tulajdonos azt meséli, egy kétgyerekes anyuka vette ki a lakást, majd megjelent a férj, aki, miután illegálisan, állandó lakosként jelentkezett be, ott töltötte a házi őrizetét.

A tulajdonos először a rendőrségtől, majd egy jogásztól és egy behajtó cégtől kért segítséget, de sehol nem járt sikerrel. Végül talált egy albérleti problémák megoldására specializálódott céget, amely öt hónap alatt elérte, hogy távozzanak a nem fizető bérlők. Zoltán és kollégái általában akkor lépnek színre, ha a tulaj és a bérlő nem tud megegyezni. A szakember azt mondja, bár a bérlőt és a bérbeadót is védi a jog, ezeket a lehetőségeket nagyon kevesen ismerik.

Eddig mindig sikerrel jártak, bár elképesztőbbnél elképesztőbb történetekkel találkoznak. Volt, ahol az albérlő közölte: a Jóisten neki rendelte az ingatlant, a tulajdonosnak pedig az a sors íratott meg, hogy helyette kell fizetni a közműveket. De a cég nemcsak a nem fizető bérlők kirakásában segít, sokan már a kezdetekkor, a lakás kiadásával és az ezzel járó ügyek intézésével is megbízzák.

A bérlőket is segítik, ha úgy alakul. Zoltánt keresték már meg például azzal, hogy a tulajdonos a kiköltözésnél nem akarta visszaadni a 2-3 havi kauciót, amely pedig jogilag visszajár, ha minden rendben ment. Volt olyan is, hogy a tulaj, bár kötelessége lenne, nem volt hajlandó megcsináltatni a tönkrement elektromos vagy vízhálózatot, azt mondta, nem érdekli, oldják meg a lakók, ahogy tudják.

hirmagazin_2015-07-04_071055

(MTI-fotó: Marjai János)
Mindkét fél számára a közös megegyezés a legjobb megoldás – tanácsolja az ügyvéd. Ha ez nem megy, évekig tartó pereskedésre és az ezzel járó kiadásokra kell készülni. Ha gond van, egy ideig a tulajdonost védi a 2-3 havi bérleti díjnak megfelelő kaució. Ha például a bérlő megrongálta a tulajdonos vagyontárgyait, és lejár a bérleti jogviszony, ennek erejéig visszatarthatja a kauciót.

A bérlőket legtöbbször azért nehéz kitenni a lakásból, mert a jog azt védi, aki birtokon, vagyis lakáson belül van. A tulaj be sem mehet például a lakásába a bérlő engedélye nélkül, ezért nem árt speciális feltételeket is beleszerkeszteni a szerződésbe. Ha a bérlő megszegte a szerződést, a tulajdonos ennek az okiratnak a birtokában a végrehajtónál kiürítési eljárást kezdeményezhet, amelynek végén a bérlőnek kötelessége lesz kiköltözni.

A szakemberek tanácsa a tulajdonosoknak, hogy nagyon körültekintően válasszanak bérlőt, és mindkét fél kérje ügyvéd és közjegyző segítségét a szerződés írásakor. A bérlők pedig arra figyeljenek nagyon, hogy szerződéskötés előtt ne fizessenek.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work