Hirmagazin.eu
Főoldal » Ha nem látjuk, nem hisszük el: saját kocsija ütötte el az idős nőt
Külföld

Ha nem látjuk, nem hisszük el: saját kocsija ütötte el az idős nőt

A pórul járt asszony elfelejtette, hogy a kéziféket nem esztétikai okokból szerelték az autójába.

A kellemetlen esetre szeptember 23-án került sor, amikor egy idős nő félre állt a járművével, hogy szemügyre vegye az út szélén árusított tojásokat, a kéziféket azonban elfelejtette behúzni.

Egy közelben elhelyezett biztonsági kamera rögzítette ahogy a felelőtlenül hagyott kocsi szépen lassan elkezd gurulni tulajdonosa felé, aki teljesen nyugodtan szemléli a kihelyezett árut, egészen addig, amíg az autó el nem gázolja az asztalkával együtt.

Az incidens után az asszony, aki sértetlenül megúszta a történteket, zavartan visszaül a volán mögé, kicsit hátrébb tolat, zsákmányol párat a még épségben maradt tojások közül, majd elhajt a helyszínről. Azt ugyan a felvételből nem tudjuk meg, hogy a darabokra tört kis állvány kinek a tulajdona volt.

Itt látható a hihetetlen felvétel:

Forrás: Blikk.hu

Hasonló hírek

Megsemmisítő támadás az Iszlám Állam ellen

Géza

Belgiumba vezetnek a nyomozás szálai

Edit

Figyelmeztették a törökök Brüsszelt

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------