7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságHa kap cafeteriát, akkor jobb lesz jövőre

Ha kap cafeteriát, akkor jobb lesz jövőre

forrás: Kossuth Rádió/Napközben

Hazai adószabályokat érintő törvények esetében még nem fordult elő, hogy fél évvel hatályba lépésük előtt kihirdették volna őket. Idén a parlament a nyáron határozott a 2016-os szabályokról. Jövőre a személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra csökken, és alacsonyabb lesz a béren kívüli juttatások adóterhe is. A Kossuth Rádió Napközben című adása szakértőket kérdezett a cafeteria-rendszert érintő változásokról és a mostani helyzetről.

A SZÉP-kártyától főleg azok tartottak, akik korábban nem használtak kártyás fizetési eszközöket, mára azt látni, mind a felhasználók, mind az elfogadóhelyek tekintetében nagyon jól megugrotta a kártya ezt a kihívást, a mező közepén található gokartpályán is lehet kártyával fizetni; ha nincs terminál, akkor pedig a telefonos fizetés lehet a megoldás – mondta el a Kossuth Rádiónak Fata László cafeteria-szakértő.

Erzsébet-kártyán

A szakember a Kossuth Rádió Napközben című műsorában emlékeztetett: az Erzsébet-utalvány Plusz program keretében jövőre már ez a béren kívüli juttatás is igénybe vehető lesz plasztikkal. Elsősorban a munkáltatóknak hoz majd ez a mód könnyebbséget, mert nem kell a papírutalványokat kiosztani, nagy értéket tárolni. A kártyás feltöltés sokkal egyszerűbb a munkaadóknak, a kártyát pedig már megtanulták kezelni a munkavállalók – tette hozzá Fata László.

Ha kap cafeteriát, akkor jobb lesz jövőre
Fizetés Erzsébet-utalvánnyal (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

A munkavállaló is megérzi

Nagy Bálint, a penzcentrum.hu vezető szerkesztője a műsorban kifejtette: az szja 16-ról 15 százalékra csökkenése kedvezmény a béren kívüli juttatásokat illetően is, és a munkavállalók észre is fogják venni a változást. Sok munkaadó ugyanis úgy számol: van egy fix keret, és ebből gazdálkodják ki az adót is, ha pedig az adó csökken, több marad másra – volt hasonló állásponton Fata László is.

Ismerkedünk

A nagyobb munkáltatóknál a béren kívüli juttatások rendszere elvárt dolog, a kisebb vállalkozások esetén inkább egy-egy elemet használnak, például utalványt, vagy a SZÉP-kártya egyik számláját. A kisebb cégek folyamatosan ismerkednek a lehetőségekkel, jó példa erre a lakáshitel-törlesztés támogatásának tavalyi megjelenése.

Az étkezés a legnépszerűbb

Sokaknak szimpatikus, hogy a lakáshitelek fizetésébe besegít a munkavállaló – hívta fel a figyelmet Fata László. Nagy Bálint azt mondta, hogy az adósok nyolcada vette igénybe a lakáshitel-cafeteriát, továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb. A hazai kkv-k kétharmada mégsem tervezi, hogy bármilyen cafeteriaelemet juttasson a munkavállalóinak – utalt rá a szakember.

Határőrizet

A hallgatók kérdésére válaszolva a szakemberek hangsúlyozták: a SZÉP-kártya esetében 450 ezer forint a felső határ, de 200 ezer forint felett már magasabb közteher vonatkozik az adott a részre. Adómentes elemek esetében nincs felső határ, ilyen lehet a bölcsődei térítés vagy a korábban említett lakáshitel-támogatás.

Kölcsönös

A bérből való visszavonás csak úgy működhet, ha közös megegyezés született erről a munkaadó ás a munkavállaló között írásban. (Ez az az eset, amikor például az Erzsébet—utalvány értékét a munkabérből levonja a munkaadó.) A munkaszerződésben rögzített bértől csak közös megegyezéssel és írásban lehet eltérni, a munkaadó más ürüggyel nem vonhat le, még cafeteriát sem.

Egyenlő bánásmód

Fegyelmi vétség jogcímen a saját külön cafeteriaszabályzatba beletehet olyan olyan jogosultsági feltételeket, amelyek nem sértik az egyenlő bánásmód elvét: nem különböztet meg nem, bőrszín szerint, életkor szerint – idézte fel Fata László. Nagyon fontos azt is az agyunkba vésni, hogy a SZÉP-kártyán lévő pénzt a feltöltést követő második év május 31-éig használhatjuk fel – zárta a beszélgetést Fata László.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work