6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeHa ez nem sikerül, kihalhat az emberiség

Ha ez nem sikerül, kihalhat az emberiség

A globális felmelegedést 2 Celsius fok alatt kell tartani ahhoz, hogy az emberiségnek legyen életesélye a század végére – hangsúlyozta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Kőrösi Csaba hozzátette: „ha túlmegyünk ezen, olyan veszélyzónába érünk, amit nem szabad felvállalni”.

Kőrösi Csaba elmondta: a decemberi párizsi klímacsúcs a világtörténelem egyik legnagyobb nemzetközi csúcstalálkozója lesz,  ötvenezer részvevővel. A szakértő szerint a legfontosabb része a leendő megállapodásnak, hogy ötévenként hogyan lehet majd továbbfejleszteni a nemzeti vállalások „építőkockáiból” felépülő közös globális cselekvést.

A KEH igazgatóságának vezetője szerint a fiatalok nagyon fogékonyak az éghajlatváltozás problémájára. Áder János köztársasági elnök klímakezdeményezéséhez a 17-25 éves korosztályból már többen csatlakoztak, mint az összes többi korosztályból Magyarországon, köszönhetően annak is, hogy minden nyári fesztiválon lehetőségük volt erre – fejtette ki.

A köztársasági elnök kezdeményezésének honlapján, a www.elobolygonk.hu-nelérhető információk szerint a párizsi megállapodás a jelenleg érvényben lévő Kiotói Jegyzőkönyvet hivatott leváltani, amely csak a fejlett ipari országok számára – azok közül sem mindegyikre – állapít meg klímavédelmi kötelezettséget. A megállapodás célja, hogy az ipari forradalom idején mért szinthez képest 2 Celsius fok alatt tartsa a légkör felmelegedését.

forrás: Alfahír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work