11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságHa egy demokratikus rendszer nem hatékony, elveszti az emberek bizalmát

Ha egy demokratikus rendszer nem hatékony, elveszti az emberek bizalmát

2015 06 25 220103
2015. 06. 25. – 21:35 forrás: MTI
A rendszerváltás nyomán a kormány ellenőrzése vált hangsúlyossá pedig válságos időkben szükség van bátor cselekvésre. Nem csoda, ha az emberek idővel csalódtak – fejtette ki Szájer József a kormánypárti politikus.

Tisztelet a jogállamot megalapozó jogászoknak, köztük is elsősorban Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság első elnökének – mondta Szájer József. Hozzátette ugyanakkor, hogy az új alaptörvény megpróbál véget vetni a politikai és alkotmányos patthelyzeteknek, a jogbiztonság elvét eltúlzó megközelítésnek.

Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke mint demokrata, jogász, a polgári jogok elkötelezettje és európai polgár figyelmeztetett a hatásköreit túllépő, garanciák nélküli európai föderalizmus túlhajtásaira.
Varga Zs. András Eszményből bálvány? A joguralom dogmatikája című kötetét a Századvég Kiadó jelentette meg. A könyv bevezető gondolatai szerint a jogállamnak is lehetséges olyan felfogása, amelyben az emberek egyre kevésbé szabadok, egyre inkább kiszolgáltatottak. A jogállam is lehet zsarnoki, totális.

Varga Zs. András kötete nyugtalanító kérdéseket vet fel a joguralom és a demokrácia, a joguralom és a hatékonyság dilemmáival, a joguralom dogmatikus bálvánnyá válásával kapcsolatban.

A szakember a könyvbemutatón elmondta: kiindulópontja az a kérdés volt, hogy az alkotmányos értékek mennyire tekinthetők általánosnak, illetve mennyire helyhez, időhöz kötődőnek. Magyarországon például egy törésponthoz, a rendszerváltáshoz kapcsolódtak az alkotmányos értékek. Akkor az Alkotmánybíróság „szabadkártyát kapott” és az első néhány évben eldőlt, hogy milyen jogállam lesz Magyarországon.

Az alkotmánybíró ennek kapcsán felhívta a figyelmet a bírói túlhatalom veszélyeire.

Varga Csaba jogász professzor előadásában azt emelte ki: nincs mindenütt, minden időben egységes jogállamiság, hiszen az egyes országok történelmi tapasztalatai eltérőek. A jogállam sokkal inkább egy adott helyen és időben jelentkező kihívásokra adott válasz, egy folyamatos, soha véget nem érő tanulási folyamat.

A könyv újdonsága, hogy bemutatja, miként használják a jogállamiság fogalmát nemzetközi nyomásgyakorlásra.

Az állami szervekben szétporladt a közügyekért való felelősség. Ha valami kisiklott a jogállamban akkor, azért a jogállam színpadát berendező jogászok a felelősek – fejtette ki Varga Csaba, aki szerint a jogállamiság fogalma kiüresedett.

Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója a könyvbemutatón elmondta: a jogállam fogalmát a politikai szereplők eszményből bálvánnyá tették. A jogállamiság terjedése csak akkor lehet működőképes, ha objektív, nem csupán formai, hanem tartalmi követelményeken alapul.

A szakember szerint a következő évtizedek a jogállamról fognak szólni.

2015 06 25 220103 copy
Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója Varga Zs. András alkotmánybíró Eszményből bálvány? A joguralom dogmatikája című könyvének bemutatóján a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi Karán 2015. június 25-én. A jogállamról szóló kötetet a Századvég Kiadó jelentette meg. MTI Fotó: Kovács Tamás

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work