Hirmagazin.eu
Főoldal » Gyurcsány szerint kezet kell nyújtani a menekülteknek
Belföldi hírek

Gyurcsány szerint kezet kell nyújtani a menekülteknek

Két nap alatt kétszer is kiállt amellett Gyurcsány Ferenc, hogy „kezet kell nyújtani” a menekülteknek. A parlamentben és pártja keddi, győri tüntetésén is erről beszélt a volt kormányfő. Úgy fogalmazott, hogy néhány ezer embertől nem ijedhet meg Magyarország, csak azért mert más színű a bőrük.

Senki sem akarja Európa kultúráját megváltoztatni, az unióban pedig nincs vita a bevándorlásról – legalábbis Gyurcsány Ferenc szerint, aki kedden néhány százfős győri közönsége előtt fejtette ki migrációval kapcsolatos gondolatait.

A Demokratikus Koalíció elnöke a betelepítési kvóták kapcsán azt mondta: szerinte Magyarország számára nem jelenthet gondot néhány ezer migráns betelepítése, ha meg mégis, akkor nem a bevándorlókkal, hanem az országgal van a baj.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kész lenne bevándorlóországgá tenni Magyarországot. Simon Róbert kormánypárti képviselő szerint ezt bizonyítja az is, hogy Gyurcsány Ferenc pártjának uniós képviselői akárhányszor csak dönteni kellett, mindig a bevándorlás mellett álltak ki az Európai Parlamentben.

Legutóbb szeptember elején a DK képviselői a Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentés mellett szavaztak. Niedermüller Péter ezt azzal indokolta, hogy Sargentini-jelentés csak vissza akarja téríteni Magyarországot az európai családba.

A DK országgyűlési képviselője szerdán úgy fogalmazott: néhány ezer migráns befogadása nem fogja megváltoztatni Európát. Arató Gergely azt mondta: Európa kultúrája alapvetően a zsidó keresztény gyökereken alapul, és ez nem fog megváltozni attól, hogy évente esetleg pár ezer menekültet befogad Európa, ha erre szükség van.

A migráció a szocialisták szerint sem veszélyes. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a Sargentini-jelentés vitájában kokárdával a kezében bizonygatta, hogy azért szavazza meg azt, mert az az országot védi. Holott a politikus 2015-ben még úgy gondolta: az ország védelmében nem szavazhat meg olyan javaslatot, amely egész Magyarországot büntetné.

Most ő is azok között volt, akik megszavaztak egy olyan jelentést, amely a hetes cikk szerinti eljárás megindítását javasolja Magyarországgal szemben.

A Magyarországot elítélő jelentés elfogadását egyébként az LMP és a Jobbik is segítette. A két párt képviselői ugyan tartózkodtak a szavazásnál, a szabályok átalakítása miatt azonban ezek a voksok – közvetve bár – de megkönnyítették a dokumentum elfogadását.

Képek: 24.hu, blikk, propeller

Forrás: M1

Hasonló hírek

Völner Pál: hazánk nem nyitja ki a kapukat

Edit

Orbán Viktor: A kommunizmus egy őrült eszme volt

Edit

Volt telitalálatos szelvény az ötös lottón

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------