13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekGyurcsány rendőrterrorjának halálos áldozata is volt. Célzottan vadásztak az emberekre - képek

Gyurcsány rendőrterrorjának halálos áldozata is volt. Célzottan vadásztak az emberekre – képek

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni események mutatták meg, hogy Gyurcsány Ferenc nemhogy felelősséget vállalt volna az elkövetett, az emberek sokaságát megnyomorító, szörnyű tettekért, hanem gátlástalan módon tagadja a bizonyított tényeket is

– minderről Gaudi-Nagy Tamás beszélt.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint erre jó példa, hogy nemrég Gyurcsányné azzal a hazugsággal állt elő, hogy több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető. Amikor a 2006 ősze miatt végül megbukott baloldal arcai az akkori bűnöket mentegetik, jogállamot és annak úgymond helyreállítását emlegetik, akkor érdemes felidézni a brutális rendőrterrort – tette hozzá.

Nemcsak Gyurcsány Ferenc és elvtársainak visszatérése fenyeget 2022-ben, hanem az a hatalomgyakorlási szemlélet, amit ő alkalmaztatott a hatalom minden áron való megtartása érdekében – minderről Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd beszélt az Origónak az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulóján.  Ez a beszéd arról szólt, hogy a sajátjai között bemutatta, leleplezte azokat a gátlástalan és törvénytelen módszereket, amelyekkel lényegében csalással nyerték meg a 2006-os választásokat. Miután az őszödi beszéd napvilágra került, országos tiltakozási hullám indult el, amely jogos felháborodással követelte a lemondását. Gyurcsány nem mondott le, ehelyett inkább lecsapott a vele szemben tüntetőkre, ellenzéki szimpatizánsokra és éppen rossz helyen, rossz időben tartózkodó, teljesen semleges járókelőkre, éttermekben, sörözőkben tartózkodó emberekre.

Ártatlan emberekre vadásztak Gyurcsány rendőrei 2006-ban. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Jogállaminak nem nevezhető gyurcsányi gyakorlat

Az egész Gyurcsány-jelenség lényege, hogy ő úgy gondolja: következmények nélkül mindent megtehet a magyarsággal, akár a legbrutálisabb rendőrterrorisztikus eszközökkel is – mondta a jogász, aki egyúttal a 2006. őszi áldozatok tucatjait képviselő Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Gyurcsány nemcsak ezen törvénysértésekkel dolgozott, hanem hazánkat gyarmati sorba szorította, az állami vagyont elapasztotta, az országot csődbe vitte, eladósította és a társadalom jelentős részét adósrabszolgaságba döntötte.  Ennek a világrendnek a visszatérése fenyeget – tette hozzá. Gaudi-Nagy szerint éppen ezért fontos a fiatalabb generációkat megismertetni azzal, hogy milyen típusú politikafelfogás és jogállaminak egyáltalán nem nevezhető gyakorlat jellemezte az akkori balliberális hatalmat.

A jogász elmondta, hogy pont a beszéd nyilvánosságra kerülése utáni események mutatták meg, hogy mekkora veszéllyel járhat ennek a hatalmi konglomerátumnak a visszatérése. Gyurcsány nemhogy felelősséget vállalt volna az emberek sokaságát megnyomorító, szörnyű tettekért, hanem gátlástalan módon tagadja a bizonyított tényeket is. Erre jó példa, hogy nemrég felesége azzal a hazugsággal állt elő, hogy több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető – tette hozzá. Egyébként csak az isteni csodának köszönhető, hogy emberi életben akkor nem esett kár, de arról sem szabad elfelejtkezni, hogy 2013-ban lett öngyilkos Cs. Attila, akinek az egyik – ráadásul a két szeme közül az ép – szemét kilőtték a rendőrök. (Cs. Attilát a szemtanúk szerint 15 méterről, célzottan lőtték fejbe a rendőrök. A 37 éves férfi eredetileg az egyik megemlékezésre ment ki, nem vett részt semmilyen zavargásban – a szerk.) Hasonló megtorlógépezetet működtetett 2006 őszén, mint amely a 1919-es vörösterror idején, majd pedig 1945 után az ÁVH körömletépéseinek éveiben és 1956 után a szabadságharcot követő megtorlások során szedte áldozatait – mondta Gaudi-Nagy.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Célzottan vadásztak az emberekre

Gaudi-Nagy szerint a 2006 őszén történtek még a Kádár-rendszer brutalitását is meghaladták azzal, ahogyan szisztematikus és terrorisztikus erőszaksorozatot alkalmaztak a megfélemlítés és tiltakozások miatti bosszú érdekében. Kardlapos lovasrohamot vezényeltek békés megemlékezőkre, köztük babakocsis anyákra és botra támaszkodó idősekre. Fej- és nyakmagasságban kilőtt könnygázgránát-sortüzekkel és borzasztóan roncsoló hatású, ráadásul nem is rendszeresített gumilövedékekkel célzottan vadásztak százszámra az emberekre, mint a galambokra. A hajnalokig tartó utcai embervadászatok során válogatás nélkül kaptak el és vertek meg azonosító jelvény nélküli, maszkos rendőrök a budapesti utcákon számos fiatalt, akiket aztán a gyakran még a hetekig tartó fogva tartásuk során megaláztak, megkínoztak, majd pedig voltak, akiket hamis rendőri jelentések és vallomások alapján elrettentést célzó statáriális eljárások eredményeként súlyos büntetésekre ítéltettek. Az, hogy csak felfegyverzett tömeggel szemben lehetett volna egyáltalán gumilövedéket bevetni és azt sem fejre célozva, nem érdekelte őket.

Brutális karhatalmi terror

Gaudi-Nagy szólt arról is, hogy a tévészékház szeptember 18-i ostroma elkerülése érdekében lehetett volna annyi bölcsesség a köztévé akkori vezetőiben, hogy a demonstrálók követeléseit ismertetik: ezt dölyfösen megtagadták, és erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben, amelyre az ostrom volt a válasz, amely során a gyengén felkészített és felszerelt rendőrség súlyos vereséget szenvedett. Másnap Gyurcsány az Országházba rendelte a rendőri vezetőket, és a rend helyreállítását követelte. 

Bár az még nem derült ki, hogy pontosan miről beszélt ott, de a következő napok és hetek embervadászatai, megtorló rendőri akciói igazolni látszanak azt, hogy a bosszú, az elégedetlenkedők és a távozását követelők megzabolázása, megfélemlítése és az ellenállástól való elrettentés lehetett az elvárás.

Gaudi-Nagy Tamás szerint a baloldal, ha lehetősége lenne rá, újra erőszakhoz folyamodna. Fotó: Hirling Bálint – Origo

Amikor a 2006 ősze miatt végül megbukott baloldal arcai az akkori bűnöket mentegetik, jogállamot és annak úgymond „helyreállítását” emlegetik, akkor érdemes felidézni ezt a brutális karhatalmi terrort. Amikor a baloldal a jogállam helyreállításáról beszél, akkor valójában kódoltan a hatalom akár ilyen módszerekkel való megszerzésének, majd ilyen eszközökkel való megtartásának programját hirdetik.  Senkinek ne legyen kétsége, hogy ha lehetőségük lenne rá, minden ilyen eszközzel élnének ismét, ami ismét katasztrofális következményekkel járna hazánk számára. Ezért fontos emlékezni és emlékeztetni arra, hogy mire voltak képesek akkor, sok fiatal számára ez már szinte lezárt múlt része, pedig valójában a velünk élő veszély – mondta a jogász.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem