17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekGyurcsány: Nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek

Gyurcsány: Nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatót tartott Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Gyurcsány Ferenc hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az önkormányzati választás eredményeit értékelve azt mondta, eldőlt, hogy az ország jelentős része változást akar, „elég volt a Fideszből”. Ha az ellenzék jól teszi a dolgát, akkor 2022-ben visszaadja az országot a saját népének – jelentette ki.

A „Fidesz Waterloojának kezdetéről” beszélő pártelnök arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat, mutassák meg, hogy mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést, mutassák be, hogyan „herdálta el a Fidesz” a települések lehetőségeit és vagyonát. Gyurcsány Ferenc arra is felkérte az ellenzéki politikusokat, hogy legyenek becsületesek, mutassák meg, hogy tisztességesen is lehet szolgálni a hazát.

A NER hazug rendszere vasárnap megbukott – fogalmazott. Semmibe vettek, kigúnyoltak, megzsaroltak és megfenyegettek bennünket, de nemcsak, hogy itt vagyunk, hanem győztünk is. Egy olyan Magyarország győzött, ami nem akar többet, csak megbélyegzettség nélkül élni, szeretni a hazát, és itthon lenni – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc azt mondta, eljött az ideje, hogy a demokraták felemeljék a fejüket és elhiggyék, hogy van értelme a küzdelemnek, van lehetőség a győzelemre.

A DK egy újabb választáson erősítette meg ellenzéki pozícióját, többszörösére nőtt képviselői és polgármesterei száma – hangsúlyozta. A recept egyszerű, tisztességesnek és becsületesnek kell lenni, semmilyen tekintetben nem kell megalkudni a Fidesszel, és kiszámítható módon kell dolgozni egy jobb, egy becsületesebb országért – folytatta a pártelnök.

Arról, hogy ki lehet az ellenzék vezetője ereje, úgy vélekedett, hogy valamennyi pártnak van legitim vezetése, és egyik sem vágyik arra, hogy bárki más vezesse. Az ellenzéknek nem vezető erőre, hanem közös fellépésre van szüksége – tette hozzá. A jó ellenzéki szereplés okait firtató felvetésre válaszolva azt felelte, „ennél sokkal tisztességtelenebb, mocskosabb diktatúráknak” is eljön a 24. órája, de azt nehéz előre kiszámolni, melyik az a pillanat, amikor felébrednek az emberek.

Szembesítették korábbi véleményével, hogy Karácsony Gergely nem alkalmas a főváros vezetésére. Azt felelte, hogy a budapestiek korábban is úgy látták, hogy Karácsony Gergely Tarlós István legjobb kihívója, mert két előválasztáson döntöttek a Párbeszéd politikusa mellett. Vasárnap kiderült, hogy a budapestiek bölcsek voltak, ami azt jelenti, hogy Karácsony Gergely alkalmas a főváros vezetésére – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a megválasztott főpolgármester bírja a budapestiek bizalmát és a DK támogatását.

Arról is kikérték a véleményét, hogy milyen lépéseket tenne Lackner Csaba megválasztott ellenzéki kispesti önkormányzati képviselő ügyében, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott kép- és hangfelvételeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt. Válaszul nyomatékosította azt a véleményét, hogy akik közfunkciót vállalnak, azoknak becsületesnek kell lenniük. Aki nem becsületesen szolgálta választóit, annak nem csak le kell mondania, de szembe kell néznie a törvény szigorával is – jelentette ki.

Újabb kérdésre azt mondta, hogy Magyarország egy olyan diktatúra, ahol még léteznek a demokrácia bizonyos eljárási szabályai. Iszonyatos nehéz körülmények között, az állampárt által kisajátított nyilvánosság teljes ellenszelében, tisztességtelen kampányeszközök és rendkívül egyenlőtlen pénzügyi feltételek ellenére az ellenzék képes volt felnyitni sok millió ember szemét – közölte. Az ellenzéki választók nagyon jól tették, hogy együttműködésre ösztökélték a pártokat – értékelte a Jobbikkal való együttműködést.

Kijelentette, nem alkudoznak a pozíciókon, a megválasztott városvezetők állítják össze a települések csapatait. Arról, hogy milyen ráhatása lesz ezekre a folyamatokra, annyit felelt, hogy beszélgetni szokott emberekkel és a jövőben is ezt teszi majd.

A további ellenzéki együttműködésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy a kampányt a gyakorlati együttműködés kitűnő példájának tartja, amit továbbra is folytatni fognak. Gyurcsány Ferenc későbbre ígérte a kampányköltéseik összegzését és nyilvánosságra hozatalát.

A Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza összetört, az országnak nem az ellenzék, hanem a kormánypárt a fő problémája – jelentette ki végül. Szerinte az a helyes, ha kilenc év fideszes kormányzás után a kormányról beszélünk. Akik az ellenzékről és nem az országról szeretnének beszélgetni, azok nem hazafiak, hanem propagandisták, a propagandistákat fizessék a pártok, én újságírókkal szeretnék beszélgetni – mondta.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem