13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekGyurcsány nem lép hátra, akkor inkább önállóan indul a DK

Gyurcsány nem lép hátra, akkor inkább önállóan indul a DK

forrás: M1

Megint megerősítette Gyurcsány Ferenc, hogy nem vonul vissza. Ha az ő személye miatt nem hajlandó összefogni az MSZP a Demokratikus Koalícióval, akkor inkább önállóan elindul a DK. Szerinte sok szocialista szavazó továbbra is kedveli őt, és az MSZP népszerűsége nem miatta zuhant le, hanem csak azután, hogy eljött. Az MSZP elnökhelyettese azt üzente, hogy nem fognak össze fű-fa-virággal.

2008 decemberében 32 százaléka volt az MSZP-nek, a nagy bezuhanás a távozásom után következett be – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzet újságírójának.A lap korábban hiába kereste a DK elnökét, Gyurcsány Ferenc nem adott interjút nekik, most viszont arról beszélt, hogy egy peren kívüli egyezség miatt szerepel a lapban.

Mint fogalmazott: ő mérsékelte az anyagi igényeit, cserébe Simicska Lajos napilapja pedig teret biztosít neki. A beszélgetésben Gyurcsány Ferenc arról értekezett, hogy szerinte eddig még nem volt olyan esemény, amely megtörhette volna a politikai karrierjét, az MSZP-s szavazók egyharmada pedig még ma is simán átszavazna miatta a DK-ra.

“Azt javaslom a szocialistáknak, hogy legyen legalább annyi támogatójuk, mint amikor még ott voltam. Nem zavarom őket, miért nem érnek el nagyobb támogatást?” – hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy szerinte lesz-e még miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc azt mondta: nem tudja kizárni.

Gőgös Zoltán úgy fogalmazott: “ha Gyurcsány Ferenc a belső indíttatásaiból úgy érzi, hogy erre egy éven belül képes lesz, akkor sok sikert hozzá, az MSZP viszont nem foglalkozik vele. Szerinte az egyetlen sikeres jelölt Botka László lehet, és ezt azoknak is be kellene látnia, akik csak a saját elképzeléseikhez ragaszkodnak.”

Mindenki magában döntse el, hogy igaza volt-e. Szerintem nem az az erős ember, aki ragaszkodik a saját világához, hanem az, aki saját magát is le tudja győzni – hangsúlyozta Gőgös Zoltán. Hozzátette: ha ez azt eredményezi, hogy az MSZP egyedül marad, akkor önállóan indulnak el.

A Magyar Nemzetnek Gyurcsány Ferenc arról beszélt, annak ellenére, hogy vetélytársai nem akarják őt látni, nem fog hátralépni. Ha pedig az ellenzék összes pártja megállapodna és csak azt szabnák feltételként, hogy ő személy szerint ne vegyen részt az együttműködésben, akkor a DK inkább egyedül indulna a választásokon.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner