Hirmagazin.eu
Főoldal » Gyurcsány: “Itt egy igazi lúzert látunk” – így reagált a DK elnöke Orbán Viktor Miniszterelnökünk néppártból való kilépésének döntésére..
Belföldi hírek

Gyurcsány: “Itt egy igazi lúzert látunk” – így reagált a DK elnöke Orbán Viktor Miniszterelnökünk néppártból való kilépésének döntésére..

A Fidesz EP-delegációja úgy döntött, hogy kilép a néppárti frakcióból, miután annak képviselői megszavazták az alapszabály-módosítást:

Gyurcsány Ferenc szerint lehet magyarázkodni, hogy „nem kizártak minket, hanem mi magunk léptünk ki”, de „a lényeg ugyanaz: vesztesek”.

A DK elnöke szerint szó sincs Európa erős emberéről,

itt egy igazi lúzert látunk.

A szocialista Ujhelyi István szerint megnyugvás az Európai Unió híveinek és óriási stratégiai vereség Orbán Viktornak a szakítás. A politikus szerint

a kormánypártiak most még nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen Európa szélsőséges ellenzékéből nullára csökken az érdekérvényesítő képességük.

Ujhelyi azt is hozzátette, mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a Fidesz „partvonalra sodródása minimális károkat se okozzon hazánknak és a magyar embereknek”.

A Fidesz most újra megtanulhatta, a zsarolása nem működik

– ez már a Momentum reakciója.

A párt úgy látja, hogy a Fidesz távozása az EPP-frakcióból azt is jelenti, hogy a magyar kormánypárt „többé nem tagja annak a fórumnak, ahol a fontos döntéseket hozzák, mert túl kínos lett Európában”.

Gyöngyösi Márton független EP-képviselő úgy értelmezi a kialakult helyzetet, hogy „Orbán újabb lépést tett afelé, hogy kiléptesse Magyarországot az EU-ból”.

A jobbikos politikus szerint

a mai nap Orbán Viktor gigantikus bukásának napja,

mert elvesztette minden esélyét arra, hogy az európai politika meghatározó embere legyen. Gyöngyösi úgy gondolja, hogy ezután „szélsőséges, Európa-ellenes barátaihoz és keleti diktátor cimboráihoz fordul majd”.

Az LMP úgy fogalmaz, hogy “véget ért a Fidesz-Néppárt telenovella első évada: Pablo Sanchez eltitkolt gyermeke mégis örökölt Juan Garciatól”. Ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy

ettől nem lesz jó Magyarországnak, ettől még az Orbán-kormány bármelyik európai normát meg fogja tudni sérteni, ahogy tette eddig a Néppárt segédletével.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője országjáró kampánykörútja közben kommentálta a Fidesz kilépését:

Ezzel gyakorlatilag a Fidesz és Orbán Viktor elvesztette minden befolyását Európában. Nincsenek barátai, nincsenek szövetségesei. Ide juttatta őt az politika, amit évek óta képvisel. Nem lehet pökhendi módon, másokat megalázva politizálni. A jó kormányfő, a jó miniszterelnök szövetségeseket keres, itthon és Európában is. Úgy tud minél többet elérni Magyarország számára. A Fidesz Európában mindenféleképpen a múlt. Nincs befolyása arra, hogyan fog alakulni a jövő. ’22-ben olyan kormányra van szükség, melynek Európában barátai és szövetségesei vannak

– mondta Dobrev Klára a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szólj hozzá a témához!

(Borítókép: Huszti István / Index)

index alapján

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Vigyázz: 200 ezer tojásban lehet fertőzés!

Mazsi

Kósa Lajos: ha Európa nem állítja meg a migrációt, az elmossa a kontinenst

Edit

Soroshoz köthető személyek is vannak Karácsony árnyékkormányában

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!