13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekGyurcsány egyértelművé tette, hogy ő a főnök a teljes baloldalon..

Gyurcsány egyértelművé tette, hogy ő a főnök a teljes baloldalon..

Megtartotta szokásos évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc.

Pártjára a Demokratikus Koalícióra úgy utalt, mint a legerősebb baloldali erőre. Szakértők már hónapok óta a baloldali összefogás vezetőjeként beszélnek Gyurcsány Ferencről.

A DK eddigi vakcina ellenes narratíváján azonban változtatott Gyurcsány Ferenc, aki azok után, hogy a DK-s politikusok hónapok óta támadják az orosz és kínai vakcinákat, most azt mondta: politikusként nem tudják megítélni, melyik oltóanyag jó vagy rossz

– hangzott el az M1 Híradójában.

Mintha filmet néztünk volna” – Gyurcsány Ferenc szerint ilyen volt az elmúlt év. A DK elnöke a koronavírus-járvány miatt szokásos évértékelő beszédét ezúttal online tartotta meg,  ebben hosszú percekig a pandémia hatásairól beszélt.

Gyurcsány Ferenc most úgy fogalmazott: a védekezés nem politikai kérdés, és a vakcinák minőségét sem tudják politikusok megítélni.

Csakhogy a DK a kezdetektől fogva támadja az orosz és a kínai vakcinát. Még néhány órával Gyurcsány Ferenc évértékelője előtt is közleményben hangoztatták: hogy szerintük az emberek nem hisznek a kínai vakcina megbízhatóságában, és azt itthon nem szakmai alapon, hanem erővel engedélyezték.

A Gyurcsány-párt korábban egy online petíciót is indított,

politikusaik pedig egymás után tartották azokat a sajtótájékoztatókat, ahol a keleti oltóanyagok ellen hergelték az embereket.

De nemcsak a DK áskálódó vakcina ellenes politikáját felejtette el egycsapásra Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke évértékelő beszéde elmondása közben nem emlékezett már arra sem, hogy évekig vállalhatatlan politikai formációnak tekintette egyik mostani szövetségesét: a Jobikkot.

A 2020-ra emlékező beszédében már az év legfontosabb eredményeként értékelte, hogy létrejött a baloldali együttműködés és a közös lista terve,

amit szerinte a DK és személy szerint ő vetett fel először.

Közben Gyurcsány Ferenc a DK-t ismét a legerősebb ellenzéki pártként határozta meg.

Együttműködés vagy politikai halál – ezt a Gyurcsány Ferenctől származó mondatot idézi fel a Magyar Nemzet is a volt miniszterelnökről szóló cikksorozat szombati, utolsó részében.

A napilap azt írja: Gyurcsány Ferenc korábbi felvetései egy az egyben visszaköszönnek a mai baloldalon. Ezért abban, hogy 2022-ben kikből áll majd a névsor, és hogyan vág neki a jövő évi választásoknak az egyesült baloldali ellenzék, a volt miniszterelnöknek döntő szava lesz.

Reagált a Fidesz Gyurcsány Ferenc évértékelőjére

Kocsis Máté a közösségi oldalán azt írta: a Gyurcsány-koalíció teljhatalmú ura ismét egyértelművé tette, hogy ő a főnök a teljes baloldalon, mindenben az ő akarata érvényesül.

A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott:

Gyurcsány Ferenc egyfelől a járvány kihívásairól beszélt, másfelől ismét igyekezett bizonytalanságot kelteni a védőoltásokkal kapcsolatban.

Kocsis Máté azt is írta: ismerjük már az embertelen stratégiájukat. Az egészségügy összeomlásától, emberek megbetegedéséből és halálából remélnek politikai hasznot 2022-re. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc semmit nem változott, a hatalom megszerzéséért mindenre képes.


„Gyurcsány Ferenc a baloldal valódi vezetője”

Gyurcsány Ferenc mai beszédével egyértelművé vált: ő a baloldal valódi vezetője – közölte a Fidesz szombaton, Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének évértékelőjére reagálva.

A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmaztak: az ellenzéki politikus ismét bizonyította, hogy a baloldalra a járvány elleni védekezésben nem lehet számítani. Oltásellenesek, mert bizalmatlanságot keltenek bizonyos vakcinákkal szemben, nem bíznak az oltást engedélyező magyar orvosokban – tették hozzá.

Gyurcsány Ferenc elfelejtette megemlíteni, hogy amikor ő kezelt válságot, akkor rossz kormányzásuk és a válság árát a magyar emberekkel fizettette meg – emelték ki a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.

M1

Hirmagazun.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work