7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekGyurcsány: A DK kiáll az európai egyesült államok koncepciója mellett

Gyurcsány: A DK kiáll az európai egyesült államok koncepciója mellett

A pártelnök szerint a Fidesz a legkommunistább antikommunista párt.

A Demokratikus Koalíció kiáll az európai egyesült államok koncepciója mellett, mert csak így van az országnak érdekérvényesítő képessége – jelentette ki a párt elnöke az Európa, maradunk! címmel indított országjáró kampányának első állomásán Érden, hétfőn. Gyurcsány Ferenc hozzátette: ma olyan világban élünk, hogy a kisembernek nem lehet igaza a hatalommal szemben, ezért is van szükség az olyan fórumokra, mint az Európai Bíróság vagy az Európai Ügyészség.

A pártelnök szerint a Fidesz a legkommunistább antikommunista párt, mert a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik és a hatalma kontrollálatlan. Úgy fogalmazott, ha jól látom, Magyarországnak „együgyű” kormányfője van, mert hogy egy ügye van, egyetlen dolog jár a fejében, a menekültkérdés.

Gyurcsány Ferenc szerint, ha Magyarország a mostani politikai útvonalon marad, akkor történelmi balsors fenyegeti. Belterjessé, silánnyá vált a magyar közélet – fűzte hozzá. Kitért arra, hogy azok, akik itthon maradtak és nem máshol keresik a boldogulásukat, a kiszolgáltatottabbak. Hozzátette, hogy igaza volt a magyarországi Audi-gyár munkásainak, mert ér annyit a munkájuk, mint a régió más dolgozóié.

Az ellenzéki párt vezetője szólt arról, hogy az az Európa, amelynek Magyarország a saját akaratából tagja, nem a gonosz szövetsége; ő gonoszságot csak a magyar kormányban lát. Ne kommunistázzon az, aki nem tudja elfogadni, hogy nem a kormány és az állam a legfontosabb szereplője a társadalmaknak, hanem a szabaddá tett emberek és az ő kezdeményezéseik – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc szerint az a kommunista, aki uralma alá hajtja a szabad sajtót, kontrollálja az igazságszolgáltatást és csak egy szűk csoport érdekében kormányoz a többség kárára, nem pedig az, aki vörös csillagot hord. A DK elnöke azt mondta, véleménye szerint a diktatúráknak mindig tovább kell menniük a saját útjukon, mert ellenkező esetben széthullnak. Hozzátette, a diktatúrák természete, hogy radikalizálódnak, és itthon is ezt látjuk. Mindegyik Orbán-kormány rosszabb volt az előzőnél, a második az elsőnél, a harmadik pedig a másodiknál – fűzte hozzá a volt miniszterelnök.

Az Orbán-kormány családvédelmi akciótervéről azt mondta, hogy egyetlen párt, a DK szavazott az ellen. Indoklása szerint azért, mert nem azoknak kell több pénzt adni, akiknek amúgy is van, hanem azoknak, akiknek kevesebb. A Fidesz megint a jobb módúakat támogatja – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc. Szerinte azért születik kevesebb gyermek, mert Magyarország mostanában háborúban áll. Háborúban áll a kormány az ország felével és a fél világgal, és háborúban bizonytalanabb a jövő – mutatott rá.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormány úgy tesz, mintha nem értené, vagy nem akarná érteni azt a világot, amelyben él, és aki erre felhívja a figyelmét, az a haza, a nép ellensége. Hozzátette, hogy aki egy kicsit is önálló, mint a civil szervezetek, vagy az akadémia, azokról azt mondja a kormány, hogy „Soros ügynökei”.

A Fidesszel nincs alku, csak harc van – hangoztatta az ellenzéki párt elnöke.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem