7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságGyörgy László: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

György László: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére

– jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

György László közölte, egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni.

bértámogatás

A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz.

A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet – tette hozzá.

A változásokat az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára részletesen ismertette.

Bodó Sándor közölte, hogy a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből. Az EU-s szabályok miatt azok sem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.

Az igényléseket egyszerűsíti, hogy nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát.

A munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak.

bértámogatás

A napi 2 órás részmunkaidőt az teszi lehetővé, hogy a kieső munkaidő felső határa 75 százalékra nő. A támogatott munkavállalókat a folyósítás ideje alatt nem lehet rendkívüli munkavégzésben foglalkoztatni, de a létszámtartási kötelezettség is csak rájuk vonatkozik, nem a teljes alkalmazotti állományra – tette hozzá az államtitkár.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hatékonynak nevezte a kormányzati intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy a válság a munkaadóktól és a munkavállalóktól is erőfeszítéseket követel.

Parragh László szerint pánikveszély már nem fenyeget, a vállalkozások igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez, és hamarosan eljön az újrakezdés, sőt a fejlesztések ideje is.

Az érdekképviselet vezetője a bejelentett változásokon felül üdvözölte, hogy a Széchenyi kártya munkahelymegőrzési és fejlesztési elemekkel bővül, és azt is, hogy folytatódnak az egyeztetések a kormánnyal.

A helyzet folyamatosan változik, a gyors döntés jelentősége felértékelődik, így az is kedvező, hogy bürokratikus terhek leépítésével teret nyernek az egyszerűsített megoldások

– hangsúlyozta Parragh László.

bértámogatás

Képek: infostart, munkastanacs, Hirmagazin.eu

MTI 2020. április 20., hétfő 16:36

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work